Vannak a baleseti statisztikák, meg vannak azok az autók, amelyekről statisztika nélkül is rögtön tudod, hogy csak egy helyre mehetsz velük: a temetőbe. Ezeket gyűjtöttük össze.

1. Ford Pinto

Adjunk az embereknek egy olyan autót, amilyet eddig csak a hollywoodi akciófilmekben láttak – születhetett meg a gondolat a Fordnál az 1970-es években, majd azonnal be is indult a brainstorming: milyen legyen a filmes álomverda? Legyen olyan bivaly a felfüggesztés, hogy egy ötvenméteres ugratást is lazán kibír? Vagy legyen olyan masszív a kasztni, hogy akkor sem esik szét, ha kétszer szitává lövik? Megvan! Robbanjon fel a legkisebb koccanástól is!

Az ügyes mérnökök azonnal be is építették a benzintankot a hátsó lökhárító mögé, így az eredetileg népautónak szánt Pintóból kis híján a népirtás eszköze lett. Ugyanis miután kiderült, hogy a kocsi a legkisebb ráfutásos balesettől is kigyulladhat, a Ford fejesei felelősségteljesen úgy döntöttek, hogy olcsóbb kártérítést fizetni az áldozatok hozzátartozóinak, mint az összes Pintót visszahívni. Huszonhét halálos áldozattal később újra átgondolták a dolgot, és a benzintankot minden kocsiban megerősítették.

2. TVR Cerbera

Ma azt mondanánk rá, hogy vírusmarketing, de ez tényleg megtörtént: a Cerbera gyártását maga a TVR tulajdonosa állította le, aki egyetlen próbakör után belátta, hogy ha legyártanák az ezer lóerős autót, akkor hamarosan nem csak a kiemelkedő teljesítménnyel, de kiemelkedő halálozási statisztikákkal is büszkélkedhetnének. Figyelembe véve az autó 390 km/h végsebességét, valószínűleg igaza volt.

3. Chevrolet Corvette

A Chevrolet Corvette minden idők legtöbb halálos áldozatot követelő autója, igaz, ez nem kizárólag a gyártó hibája. Végül is arról a Chevrolet-nél sem tehetnek, hogy az olcsó sportkocsit előszeretettel vásárolták olyanok, akik az amerikai filmekből tanultak meg vezetni, de az ütközéskor papírgalacsinná gyűrődő üvegszálas kasztnival azért ők is elég sokat tettek azért, hogy megtisztítsák az utakat a felelőtlen sofőröktől.

4. Yugo

A terv jó volt: gyártunk egy olyan autót, amelyben a nyugati kocsik biztonságához szokott sofőrök gyakorlatilag csak meghalni tudnak, aztán trójai falóként szépen betoljuk az imperializmus szívébe, és megvárjuk, amíg az egész nyugat ki nem hal autóbalesetben.

A Fiat 128-ról mintázott Zastava (vagy ahogy a rothadó nyugaton ismerték: Yugo) a többi szocialista autóhoz képest talán nem volt rossz konstrukció, de ez valószínűleg többet árul el a szocialista autókról, mint a jugoszlávok büszkeségéről. Az biztos, hogy a gyakran önmagától széteső motor, és a 80 km/h sebességnél már halálos csapdává változó utastér nem igazán találkozott a nyugati elvárásokkal, de a terv részben így is bejött, hiszen olcsósága miatt az USA-ban mégis sikerült belőle elpattintani 140 ezer darabot.

5. Chevrolet Corvair

Mérges gázok az utastérben, a sofőrt az ütközéseknél felnyársaló fém kormányrúd, és az ezekről az ütközésekről gondoskodó, balesetveszélyes hátsó lengőtengely. Az amerikai autógyártástól teljesen szokatlan, farmotoros és léghűtéses autót a Chevrolet eredetileg a VW Bogár ellenfelének szánta, de végül csak arra volt jó, hogy híressé tegye Ralph Nadert, aki Unsafe at any speed című könyvével gyakorlatilag kivégezte a Corvairt. Bár nem mindenben volt igaza, megbocsátjuk neki, hiszen a Corvair bukása nélkül talán sosem készült volna el minden idők egyik legjobb amerikai járgánya.

6. Peel Trident

Nem igazán vagyunk képben a hatvanas évek átlagfogyasztójának vásárlási szokásaival, de abból kiindulva, hogy a Peel Tridentet a gyártó bevásárlóautóként reklámozta, arra következtetünk, hogy a mazsolánál nagyobb dolgokat nem nagyon vásárolhattak akkoriban. Az elnevezés abból a szempontból egyébként mindenképpen találó, hogy a kilencven kilogrammos kis mütyürnél még egy bevásárlókocsi is komolyabb road presence-szel rendelkezik, a Budaörsi útra tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával hajthattál volna fel az üvegtetejű konzervdobozzal.

7. Shelby Cobra Super Snake

Caroll Shelby 800 lóerősre húzott szörnyetegéről mindent elmond, hogy Bill Cosby állítólag az első próbakör után inkább visszapasszolta a sajátját, mondván: ezzel az autóval csak meghalni lehet. Ehhez képest egészen figyelemre méltó, hogy a Super Snake összesen egy halálos balesetért felelős, bár a képet némileg árnyalja, hogy a szuperkönnyű sportkocsiból összesen két darabot építettek. A humoristának egyébként igaza lett, hiszen a tragikus baleset éppen az eredetileg neki készített kocsival következett be.

8. Vector W8

Hiába volt 700 lóerős, hiába vonultatott fel haditechnikát, és hiába volt a végsebessége 330 km/h, az első igazi amerikai szupersportautó a borzalmas aerodinamika miatt már 200 km/h környékén is életveszélyes volt. A tanulság: ha sportkocsit építesz, ne spórolj a szélcsatornán.

9. Geely CK1

Mi baj történhet egy olyan autóval, amely 0, azaz nulla (nulla!) pontot ért el az Euro NCAP-törésteszten? Soha nem szeretnénk kipróbálni, azt mindenesetre a CK1 javára kell írnunk, hogy talán az ilyen pofonok is kellettek ahhoz, hogy a kínai gyártók elkezdjék komolyan venni a biztonsági előírásokat, amelynek köszönhetően néhány éve már a világ legbiztonságosabb autóját gyártották a kínaiak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés