A Haas csapatfőnöke a legendás Michael Schumacher fiáról beszélt.

A Haas bejelentette 2021-es pilótapárosát: Nyikita Mazepin és Mick Schumacher személyében két újonccal vágnak neki az új idénynek. Előbbi esetében több mint valószínű, hogy döntőszerep volt a pénznek is, hiszen az orosz pilóta milliárdos apja vélhetően megtámogatja kicsit fia F1-es pályafutását, és így a csapatot is.

A legendás Michael Schumacher fia esetében sem csak a tehetség volt a döntő, – a név mellett még – az amerikai istálló Ferrarival kötött partnermegállapodása is közrejátszott, amelynek értelmében az olasz istálló választhatja ki a Haas egyik versenyzőjét.

Günther Steiner csapatfőnök pedig most elmondta, hogy a Ferrari öt F2-ben versenyző fiatalja közül miért pont Mick került a csapathoz:

„Én a legjobbat akartam, arról viszont nem tudok nyilatkozni, hogy ők (a Ferrarinál – a szerk.) mi alapján döntöttek.”

Ennyi. Ugyanakkor az olasz szakember szerint a fiatal versenyző eredményei magukért beszélnek, ahogy a felkészültsége és mentalitása is, a Schumacher névnek pedig pozitív és negatív hatása is lehet a csapatot illetően:

„Előnye, hogy sok szponzor figyelmét felkeltjük, ami anyagi szempontból is kedvező lehet. Hátránya, ha nem teljesítünk jól, akkor majd mindenki ránk és a nagy nevű pilótára fog mutogatni.”

Eközben pedig azt pletykálják, amennyiben a horrorbalesetet túlélő Romain Grosjean a hétvégi, második bahreini futam után a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon sem tud versenyezni, akkor Mick Schumacher ugorhat be helyette – mint ismert, most hétvégén a Haas teszt- és tartalékpilótája, az 1972-ben és 1974-ben F1-világbajnoki címet nyerő Emerson Fittipaldi unokája, Pietro Fittipaldi helyettesíti majd a franciát.

A horrorbukást túlélő Grosjean elmondta, mire gondolt, amikor a lángokból próbált kiszabadulni

Negyedszerre sikerült neki. Külső szemlélőként is érezhettük, hogy soha nem volt még ilyen hosszú 28 másodperc.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Haas F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve