A komfort, az erő, a minőség, a luxus és persze az ár stimmel, de a Cullinan, pláne ez az izmosított változat valahogy mégsem passzol tökéletesen a RR-ok sorába.

Frank, a márka utazó nagykövete, akitől a slusszkulcsot kaptuk egy napra, teljes joggal mutatott rá, hogy a Cullinan méltán viseli emblémáját. Hiszen a Rolls-Royce eleve nagy, biztonságos, világjáró túraautónak indult és már a hőskorban is kínált erősített, rossz utakra felkészített modellváltozatokat - ha tetszik SUV-okat. Nem is vitatom el a cég jogát arra, hogy a divatnak és a vevői igényeknek megfelelően szabadidőautót készítsen, abból pedig erősebb, fekete harci díszbe öltöztetett "sport"-változatot kreáljon. Azt viszont állítom, hogy ez a modell áll most a legtávolabb a márka klasszikus imázsától. Túl praktikus, túl józan, túl jó autó ez ahhoz, hogy igazi Rolls-Royce legyen.

A Rolls-Royce, amióta 1998-ban a BMW-csoporthoz került, minden modelljével szó szerint is, de nem csak méreténél fogva kiemelkedett hasonló jellegű autók közül. Olyannyira, hogy igazából minden RR-modell maga egy kategória. A Phantom kétszer akkora, mint bármelyik másik négyajtós limuzin, amit az utcán szoktunk látni, hatalmas homlokzata mellett eltörpül minden. A Ghost se sokkal kisebb nála, de látszik rajta, hogy gyorsabb és jobb vezetni. A Wraith a kupék fölé tornyosulva hirdeti, hogy a Rolls minden kategóriában a csúcsot támadja meg. A Dawn kabrió pedig végképp mindennek a teteje a maga műfajában.

Oké, hogy óriási, hogy tizenkét henger zümmög benne 600 lóerővel és 900 Nm-rel (ami 29 lóerős, 50 Nm-es többletet jelent az alapmodellhez képest.) Oké, hogy légrugón hintázik és hogy üresen is több mint 2,7 tonnájával úgy siklik át bármin, mint semmi más. És persze az is oké, hogy a kabin hangulata, az anyagok minősége hamisítatlan RR-minőség. Csak mindez nem látszik rajta eléggé.

Lehet, hogy a színválasztás nem volt a legszerencsésebb. Ebben a feketében túlságosan olyan, mint egy régi londoni taxi, ami ugyan hangsúlyozza a brit jelleget, de egy kicsit meggyilkolja az eleganciát. És egy kicsit olyan is, mint az amerikai akciófilmek CIA-s szolgálati autói. Ezzel meg az a baj, hogy azok a fekete Suburbanek és Escalade-ek jó negyedméterrel hosszabbak a Cullinannél.  Így aztán ez a mi fekete tesztautónk látszatra nem a legmonumentálisabb, amit ebben a kategóriában el lehet képzelni. Nem is nézték, nem is fotózták, nem is üdvözölték olyan lelkesen jártában-keltében, mint bármelyik Rolls-ot, amit eddig volt szerencsém kipróbálni magyar földön.

A fekete Rollsot utasként kamasz lányom is kipróbálta. Annyira érezte, hogy erre a kocsira a szokásosnál jobban kellene vigyázni, hogy még a cipőjét is levette, mielőtt keresztbe rakta a lábát a műszerfal előtt. Aztán felsóhajtott: hú de puha ez a szőnyeg! Ezután kikapcsolta a biztonsági övét és lekucorodott a padlóra. (Ekkor vettem észre, hogy a kocsi nem csipog az utasülés övének kioldására. Az RR-vásárlók számára alighanem fontosabb az NCAP-eredménynél, hogy nekik aztán ne dirigáljon egy gép!) Viszaparancsoltam a lányom az ülésre és ekkor hangzott el a fenti mondat azzal kapcsolatban, hogy otthon, a szobájában is lehetne akár ilyen szőnyeg a padlón.

Egy-két dolgot szokni kell, az indítógomb például a bal oldalon van

Olyan, mintha igazi lenne, de virtuális a műszeregység. Nagy kár érte, ide klasszikus lengedező mutatók kellenének

De nem loptuk el a szőnyeget, meg mást sem ebből a kb. nyolcadmilliárd forintos, az alap Cullinannél egy 3-as BMW árával még drágább autóból. Inkább megálltam, hogy mutassak a lányomnak még valami izgalmasat, ami a mi családi autónkból hiányzik: a hordozható teraszt a kisszékekkel, kisasztallal. Természetesen a kárpitozás narancs betéteivel és a kulcs tokozásával egyező színre bőrözve.

A motorosan előbújó, kifordítható székek az autóiról mindig lebilincselő stílusban áradozó Frank szerint arra valók, hogy elpezsgőzgessek rajta a naplementét szemlélve, magazincímlapra illő pózban üldögélve "with your beloved one", magyarul szívem szottyával. Pedig ennél az én gyakorlatiasabb gondolkodásom szerint többre is alkalmas a kis kiülő. Igazából ez egy olyan részlet, amit sokkal több SUV-ban is el tudnék képzelni, mert praktikus! Átöltözni valami sportruhába, bedobni egy piknik-kaját valahol a természetben, itt felcsalizni a pisztrángozóbotot: meg lehet ezeket csinálni persze a lökhárítón ülve vagy a hátsó ülésből kifordulva is, de így mégiscsak elegánsabb.

A Cullinant vezetni, akár Black Badge, akár nem, semmihez nem fogható élmény. Magasan ülünk a konténernyi méretű motorház mögött, melyen a szárnyas hölgy nem csak dísz, de tájékozódási segédeszköz is: valahol ott van vége a kocsi orrának, ahol ő pucsít. Az első pár perc, az első pár sávváltás hétköznapi kocsiból átülve elég nyomasztó az 5,34 méter hosszú, két méter széles testtel, de utána meg lehet szokni a méreteket. A gázadást követő kis nekifeszülés, erőgyűjtés enyhe spétje nemhogy zavaró, de ebben az óriási luxus-túrakocsiban egyenesen a show része, hogy kis hatásszünet előzi meg a bődületes gyorsulást. Fékezéskor persze mindig van egy századmásodpercnyi halálfélelem, ahogy az irdatlan súly előrebillen, a légrugó kompenzál majd megkezdődik a tényleges lassulás, de egy idő után már ezt is lehet élvezni. És úgysincs gáz, a többiek a forgalomban amúgy is vigyáznak a Rollsra, még Pesten is. Beengedik, segítik, megnézik - még ha valóban nem is annyian, mint egy Phantomot vagy Dawn-t.

A hátul ülők is kapnak az infotainmentből

A jó öreg esernyő, teflonborítással persze, hogy lepergesse a vizet és ne büdösödjön be az ajtóba rejtve

A vezetés öröme ebben az autóban a luxuskörnyezet folyamatosan jelenlévő kényeztetésről és a mindig végtelenül puhán előadott hatalmas erőről szól. A Cullinan kezelése nagyon konzervatív: a váltókar a kormányoszlopon van, kézi fokozatválasztási lehetőség nincs, a klíma hőfokát továbbra sem állíthatjuk, a tárcsákon csak annak függvényében fordítunk ide-oda, hogy melegebbet vagy hűvösebbet szeretnénk. És persze továbbra is hatalmas analóg órákon láthatjuk, mennyi a tempó, mennyi az erőtartalék.

De azért ezek az órák már virtuálisak, a súlyos, masszív szellőzők között pedig ott a teljes értékű, érintőképernyős BMW iDrive infotainment összes funkciója, RR-ra dizájnolva. És ez a Rolls már a sárban sem ijed meg a saját súlyától, hiszen állandó összkerékhajtás dolgozik alatta, a márka történetében először. A légrugók pedig gombnyomásra terepen négycentis emeléssel segítik a fennakadásoktól mentes haladást.

A 6,75 literes, 12 hengeres, feltöltött V-motor annyira finoman jár, gázadásra annyira készségesen emeli égnek a Cullinan irdatlan orrát, hogy teljesen megértem, miért nincs még elektromos Rolls. Persze biztos lesz majd, hamarosan, de amíg nem nagyon égő az úri körökben a kőolajégetéses, CO2-kibocsátásos mobilitás (és egyelőre úgy néz ki, nem az), egyszerűen nincs szükség a villamos technikára. A RR-ok így is elég erősek, csendesek, nyomatékosak - és nehezek. Semmi értelme akkumulátorokkal és villanymotorokkal kiváltani azt, amit az emissziót leszámítva hibátlanul elvégez a belsőégésű technika is. A százliteres benzintankot pedig még sokáig gyorsabb lesz újratölteni, ha 6-800 kilométerenként kiürül, mint amennyi idő egy akkora akku újratöltéséhez kellene, amennyire szükség lenne ehhez a hegyomláshoz.

Méretek: 5341x2000x1835 mm

Mobil terasz

A vezetéstámogatás és a fedélzeti elektronika természetesen abszolút 2020. Minden megvan, ami egy nagy BMW-ben, de minden egy kicsit finomabban, jobban kisimítva működik. Mondok erre egy igen szembetűnő, pontosabban épp hogy szembe nem tűnő példát! A legtöbb kocsiban, amiben van Head-Up Display, a kijelző vetítőjének tokozása zavaróan tükröződik a szélvédőben. Némely autónál jobban, némelyben kevésbé. A Cullinanben egyáltalán nem, az óriási üvegfelületen semmi nem látszik, csak a külvilág.

A Rolls-Royce Cullinan nem egy hétköznapi autó, nem is hétköznapi közlekedésre tervezték. Ez a kastélyok teremgarázsában a sokadik autójuk lesz a nagyon gazdagoknak. És ők is egy Q7-est vagy X5-öst fognak elővenni, ha tényleg gyorsan de kényelemben és biztonságban szeretnének odaérni valahova. Ha viszont villantós vadászatra, ál-gumicsizmás arisztokrata-programra kerül a sor, lekerül a hernyóselyem takaróponyva a terepjáró Rolls-ról. Vagy ahogy Frank mondta szomorú mosollyal, egy, a mi vidékünkről való ügyfelét idézve: a Rolls-Royce dzsippjéről. Mi kérünk elnézést a márka kelet-európai vevőköre nevében.

A "dzsipp" ötlete mindenesetre bevált a RR-nál, a SUV-divathullámot meglovagló Cullinan pillanatok alatt a legnépszerűbb modelljük lett. A koronavírus ugyan az év elején blokkolta az eladásokat és a gyár is leállt pár hétre Goodwoodban, de a szupergazdagok gyorsan behozták a lemaradást. Úgy néz ki, a RR simán hozza az idei éves értékesítési terveit, eladási listája élén a Cullinannel. Mert lehet, hogy nem ez a legautentikusabb Rolls-Royce, de ettől még ez az a Rolls, ami a leginkább autószerű és a legsokoldalúbban használható termék mindazok közül, amiket az irdatlan acél hűtőmaszk és a menüből elbújtatható-kiemelhető, a Black Badge kivitelben feketére lakkozott Spirit of Ecstasy mögé meg lehet rendelni a márkától.

A szárnyas asszonyság a menüből emlehető-süllyeszthető

A Phantom, Ghost, Wraith, Dawn menőbb és elegánsabb, a Cullinan viszont egy tök jó családi autó. Pár óra vezetés elég is volt ahhoz, hogy megbocsássam a Rolls-Royce-nak, hogy létezik. Szerencsére sikerült elég jól megcsinálniuk ahhoz, hogy ne vessen kellemetlen árnyékot a többi, konzervatívabb RR-modellre. Ezek után már lelkesen várom az előbb-utóbb úgyis megérkező elektromos és a hidrogénüzemű Rollsokat is! Szerintem azokkal is életben tudják majd tartani a márkahagyományokat!

Hasonló szintű luxust nyomottabb presztízzsel, viszont féláron esetleg?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.