Olyan találkozót szervezett a Ferrari, amelyen csak egyetlen típus példányai vehettek részt. Ez azonban a maranellói márka egyik legritkább és a legértékesebb típusa, a 250 GTO, amiből aligha láthattál ennél többet egy helyen.

A 250 GTO nemcsak az egyik legizgalmasabb modell a Ferrari történetében, hanem a legértékesebb is, a példányai rendre rekordot döntenek, amikor aukciókon gazdát cserélnek. Most nem adásvételről volt szó, egyszerűen csak a boldog tulajdonosok gyűltek össze, hogy megünnepeljék a kedvencük 55-dik születésnapját. Nem is találhattak volna jobb helyet ennél.

A túra Firenzéből indult, ahol olyan gyönyörű helyre is ellátogattak, mint a Pitti-palota mögötti Boboli-kert.

Majd célba vették a legendás mugellói utcai pályát, ahol a hatvanas évek közepéig ezek az autók is részt vettek a futamokon, végül a klasszikus Mille Miglia útvonalán érkeztek meg Maranellóba, ahol felsorakoztak a gyár udvarán.

Nem elég, hogy egy különlegesen értékes típusról van szó, de nagyon ritka is a 250 GTO, ennek ellenére a valaha elkészült 36 példányból 20 részt vett a felvonuláson.

Ráadásul nem csak vörösben, ami az olasz versenyautók hagyományos színe, hanem a belgák sárgájában, a franciák kékjében és a britek zöldjében is pompáztak. Maranellóban az első Ferrari, a 125 S replikája vezette fel a sort.

Ha szeretnél újra ennyi 250 GTO-t egy helyen látni, akkor még öt évet kell várnod, ugyanis a találkozó végén bejelentették, hogy 2022-ben hasonlóan nagyszabású programmal ünneplik meg a típus hatvanadik születésnapját. Ha pedig megnéznél még egy érdekességet, akkor kattints a ritka Ferrari-képeket mutató cikkünkre, ahol a 250 GTO huszonötödik évfordulós találkozójáról láthatsz fotót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés