Újabb kategóriában jelent meg a Lexus, és talán nem gondoltad volna, hogy a kisbuszoké lesz az. Pedig a sanghaji autószalonon leleplezett LM a luxus csúcsát adja, ha kényelemről és szórakozásról van szó.

Kombija már volt, de egyterűje még sosem a Lexusnak, ami most ebbe a kategóriába is belépett. Az új LM nem a formájával fog hódítani, hanem azzal, ami az öt méter hosszú karosszériájába belefér. A kisbusz ugyanis hétüléses változatban is rendelhető lesz, de még érdekesebb a négyszemélyes konfiguráció, ahol a sofőr és utasa mögött fallal választották le a kabint.

A hátsó tér egy igazi moziszobát rejt, az elválasztó falra ugyanis 26 colos képernyő került, aminek a műsorát két kényelmes fotelből lehet élvezni.

A szellőztetett foteleket dönthető háttámlával és felhajtható lábtartóval is ellátták, a köztük lévő konzolról lehet vezérelni a klímát és a hifit, ami egy 19 hangszórós Mark Levinson rendszer.

A Lexus kisbusz alapját a Toyota nálunk nem forgalmazott Alphard nevű modellje adja, és ahhoz képest nemcsak a hatalmas, orsó alakú hűtőmaszk került rá, de kényelmesebbre hangolták a futóművét, és a zajszigetelésén is sokat dolgoztak. Az LM 300h természetesen hibrid, amit 2,5 literes benzines és elektromos motor hajt.

Hiába próbálnánk ki, nem valószínű, hogy akár csak látni is fogunk belőle, a Lexus ugyanis kizárólag az ázsiai piacra szánja az LM-et, amit Kínában és Tajvanban fognak forgalmazni.

Ez is érdekelhet:

Robusztus, ám mégis lopakodik az eklektikusan szép luxushibrid

A japán hibrid hajtásláncok királya odapakolt mindent a Lexus NX 300h Luxuryba. Mindent is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés