Kemény üzenetet küldött a McLaren-csapatfőnök a pilótáinak.

Minden bizonnyal a McLaren idén is világbajnoki címért harcolhat, ami nemcsak a csapatnak, hanem a pilótáknak is komoly kihívást jelenthet. Lando Norris és Oscar Piastri is élete első egyéni világbajnoki címére hajt, Andrea Stella csapatfőnök pedig előre figyelmeztette őket arra, hogy be kell tartaniuk a csapat versenyzési alapelveit.

A wokingiak szerencsés helyzetben vannak, mert két olyan pilótával is rendelkeznek, akik már bizonyították, hogy képesek futamokat nyerni és akár a bajnoki címért is harcolhatnak. A csapat a szezon végén viszont egyértelműen Norris pontszerzésére koncentrált, hogy segítse őt Max Verstappen üldözésében – a brit végül a második helyen zárta a bajnokságot. Stella szerint viszont a 2025-ös szezonban a csapat visszatér a teljes egyenlőség elvéhez, azaz mindkét versenyző egyenlő esélyekkel indul, ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy pilótáinak alkalmazkodniuk kell ehhez, különben

„ha egy versenyző nem tud teljes mértékben azonosulni ezekkel az alapelvekkel, akkor nem a McLaren számára megfelelő pilóta”.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Szokatlan szponzori megállapodást kötött az Aston Martin

Eddig ilyen még nem volt a Formula–1 történetében.

Nagy bajban van a Red Bull és Max Verstappen?

A Red Bull és a Ford évek óta dolgozik közösen az új motoron, de egyre több pletyka kering arról, hogy az erőforrás nem elég versenyképes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljes a káosz a Ferrari 2026-os autója körül

Hoztunk egy havas, jeges, igazi téli autós kvízt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés