Pontosabban a hiánya.

Sergio Pérez 2024-ben gyenge szezont futott a Red Bullnál, így a csapat megvált tőle, és mivel máshol sem talált ülést magának, idén nem lesz ott a Formula–1-rajtrácson, ez pedig azt is jelenti, hogy 2015 óta először fordulhat elő, hogy mexikói versenyző nélkül rendezik meg a Mexikói Nagydíjat.

A verseny szervezői pedig beismerték, hogy nagyon aggódnak amiatt, hogy Pérez távolléte miatt csökkenthet az érdeklődés versenyhétvége iránt. A helyi promótecég vezérigazgatója, Alejandro Soberon szerint bár nem jó a helyzet, de nem is tragikus:

„Minden a marketingtől függ, és bár mindig jobb, ha van egy helyi közönség által kedvelt bálvány, ha éppen nincs ilyen, meggyőződésünk, hogy a szurkolók akkor is találnak majd egy hőst, akinek drukkolhatnak.”

A mexikói szervezők szerint a verseny így is elég izgalmas marad a közönség számára, és a céljuk, hogy meghosszabbítsák a szerződésüket az F1-gyel.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nagy visszatérő lehet a Cadillac F1-es pilótája

Tapasztalt, és hatalmas rajongótábor áll mögötte.

Hamilton nem fogja kitölteni a szerződését a Ferrarinál?

Vannak, akik szerint nem fog sokáig tartani Lewis Hamilton és a Ferrari kapcsolata.

Így néz ki most a „szétbombázott” Hungaroring újjáépítése

Mutatjuk, hol tart most a Hungaroring felújítása.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés