Vannak, akik szerint nem fog sokáig tartani Lewis Hamilton és a Ferrari kapcsolata.

Lewis Hamilton Ferrarihoz való igazolása tavaly óta nagy izgalomban tartja a Formula–1 világát, a hétszeres világbajnok csapatváltásával kapcsolatban viszont nem mindenki optimista. Közéjük tartozik a sportág egykori atyaúristenének számító Bernie Ecclestone, aki egyenesen azt állítja, hogy a most 40 éves brit nem fogja kitölteni a 2026 végéig tartó szerződését:

„Nem fog sokáig tartani. Piero Ferrari, aki elhozta őt Maranellóba, még mindig úgy gondolja, hogy jó döntést hoztak. Remélem, igaza van. Remélem, ennek nem az lesz a vége, hogy azt fogják kívánják, bárcsak ne tették volna.”

Ecclestone szerint Hamilton nem fog tudni annyira beilleszkedni az új csapatába, mint jelenlegi csapattársa, Charles Leclerc: „Nem hiszem, hogy Lewis ugyanolyan figyelmet kap majd a Ferrarinál. Először is, a csapat elégedett Leclerc-rel, aki az ő emberük, a nyelvüket is beszéli, így őt fogják előnyben részesíteni. Még ha Lewis jól is teljesít, akkor is sok ellenfele lesz, mert hirtelen megérkezett és meg kell küzdenie a helyéért.”

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Ez is érdekelhet:

Az F1 történetének egyik legikonikusabb pillanata: Lewis Hamilton először Ferrari-overallban

Az elmúlt 12 hónapban rengeteg koncepciófotó látott napvilágot, de ez most az igazi kép.

Két-három futamot kapott Lewis Hamilton a Ferrarinál, hogy bizonyítson?

Hiába hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, neki is teljesítenie kell.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés