Másodjára újította meg a kisebbik szabadidő-terepjáróját a Porsche, és a Macan külseje csak finoman változott, de a kínálatát alaposan átalakították, a Turbo helyett a GTS lett az új csúcsmodell.

2014-ben jelent meg a Porsche kisebbik szabadidő-terepjárója, és a Macan három éve már megkapta a ráncfelvarrást.

Formába hozták a Porsche sikermodelljét, itt a megújult Macan

Még inkább a Cayenne-re hasonlít a márka kisebbik SUV-je.

Most ismét eljött a megújulás ideje, de a dizájn ezúttal nem változott sokat, a legfeltűnőbb újdonság az, hogy a hűtőmaszk és a légbeömlők egy egységet képeznek az orrán, hátul pedig hangsúlyosabb lett a lökhárító fekete betétje.

A tizennégyféle választható fényezés közül a Papaya sárga, a Gentian kék és a Python zöld újonnan került a kínálatba, a legalább 19 colos, de akár 21 colos kerekek közt hét újat találunk. Belül a széles középkonzolon

a Cayenne és a Panamera műszerfalának mintájára érintőgombok váltották a hagyományos kapcsolókat.

A Porsche alaposan átalakította a Macan kínálatát, amiből kikerült a Turbo, de minden más változatot feljebb pozícionáltak.

Az új csúcsmodell a GTS, aminek a 2,9 literes biturbó V6-osa 440 lóerős lett, alatta a Macan S található, amiben 380 lóerőre képes ugyanez a motor. Az alapmodell kétliteres négyhengerese is erősebb, 265 lóerős lett.

A Macan S és GTS modelleken széria az aktív futómű állítható lengéscsillapítással, a GTS pedig a légrugózást is megkapja a 10 milliméteres ültetés mellé. Az eddiginél feszesebb futómű jobb útfekvést garantál,

a választható GTS Sport kivitelhez 21 colos kerekek, nyomatékvektorálás és Sport Chrono csomag is jár.

Az új Macan GTS-sel már indulnánk is egy ilyen alpesi túrára:

Ez is érdekelhet:

A következő Porsche Macan is elektromos autó lesz

Már tesztelik az álcázott prototípusát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
55% Igen, de csalódás volt.
9% Még nem, de megnézem.
27% Szerintem ez most nekem kimarad.