A németek féltékenyek a Ferrari és a Haas kapcsolatára.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff bevallotta, hogy fél a Ferrari és a Haas csapat között kialakult kölcsönösen jövedelmező kapcsolatra, és nem zárja ki, hogy a Manort befogja a Mercedes B csapatának válaszul.

„Amikor a két csapat közti kapcsolatra nézünk, az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak Wolff.

„A Ferrari egy nagyon intelligens lépést tett, amikor eldöntötte, hogy kollaborálni fog a Haasszal. Biztos vagyok benne, hogy ez javítani fogja egy kicsit a teljesítményüket. Nagyon jól csinálták ezt a dolgot.”

A napokban olyan pletykák is megjelentek, hogy pontosan ebből az okból kifolyóan a Mercedes befoghatja a Manort a saját B csapatának, mivel a németek látják el idéntől motorral a csapatot. A Mercedes nem erősítette meg a pletykákat, de úgy tűnik, hogy ezt az egészet a nyilvánosság kizárásával próbálják elérni.

„Pascal Wehrleinért cserébe használhatják a szélcsatornánkat, de nincs több ebben a dologban,”

„De tekintve, hogy a Ferrari-Haas viszony eredményes lehet, meg kell fontolnunk azt, hogy mi is ilyen kapcsolatot alakítunk ki a Manorral. Ha a szabályok megengedik, hogy két csapat kölcsönösen segítse egymást, akkor azt nekünk is ki kell használnunk.”

„Nem vagyok arról meggyőződve, hogy jót tesz a Forma-1-nek, ha a csapatok tarthatnak B csapatokat, hogy bizonyos fejlődéseket eszközölni tudjanak. Azonban nemsokára jön a nagy átalakulás 2017-ben, úgyhogy nem tudjuk még mi lesz. Elméletben nem tetszik a dolog, de ha szabályos lesz, akkor miért ne.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.