Már a június végi Francia Nagydíjon érvénybe léphet.

Miután a Spanyol Nagydíj szombati napján Lewis Hamilton jelezte, hogy a Red Bullok azért lehetnek olyan gyorsak az egyenesekben, mert flexibilis hátsó szárnyuk van, az FIA levelet írt a csapatoknak, miszerint – vélhetően a Francia Nagydíjtól kezdődően – szigorítani fog az F1-es autók hátsó szárnyaira vonatkozó szabályokon.

A Red Bull nem aggódik, az istálló tanácsadója, Helmut Marko elmondta, hogy eddig is minden teszten átmentek, és ezután is át fognak. A német Sport1 szakértője, az F1-es körökben bennfentesnek számító Ralf Bach szerint azonban az FIA szigorítása valójában nem az RB ellen irányul, hanem sokkal inkább egy másik csapat ellen:

„Az FIA illetékesei nem (Max) Verstappen csapatát vették célba, hanem az Alpine-t. A egykori Renault csapatról azt mondják, hogy a flexibilis szárnyak legnagyobb mestere.”

Eközben...

Verstappen csapattársát hibáztatja, amiért elbukta a győzelmet a Spanyol Nagydíjon

A holland kritikája jogosnak tűnik, érvelése pedig logikus.

Toto Wolff rádióüzenete megmutatta, hogy valójában ki parancsol az F1-ben

Ritka pillanatok egyike volt, jelzésértéke pedig egyértelmű.

„Bottas számára mindez felér egy kiütéssel”

A Mercedes-csapatfőnök beszélt a finn pilótáról.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
36% Igen, de csalódás volt.
12% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés