Öt futam elég volt ehhez a megállapításhoz.

A konstruktőri világbajnoki küzdelmet nézve az idei szezon – így öt futam után – a Ferrari tündökléséről, a Red Bull minden eddiginél nagyobb vb-győzelemi esélyeiről és a címvédő Mercedes szenvedéséről szól, mindezt pedig hűen tükrözi a tabella is:

Vannak, akik szerint innen már nem tud visszajönni a hibridéra 2014-es bevezetése óta zsinórban nyolc világbajnoki címet szerző Mercedes, és ezt a tábort erősíti a Ferrari pilótája, Charles Leclerc is:

„Az idei bajnokságról valószínűleg már lemondhatnak, abban viszont biztos vagyok, hogy a szezon során fognak még futamokat nyerni.”

A monacói szerint Lewis Hamiltonéknak elég nagy problémáik vannak a W13-assal, ezek megoldásához pedig idő kell. Perszt azt azért még hozzátette, hogy

„az elmúlt években a Mercedes megmutatta, mennyire erős csapatot alkotnak, ezért soha nem szabad leírni őket”.

A legutóbbi futam, a Miami Nagydíj versenyhétvégéjén már látszott némi előrelépés, legalábbis a Mercedes tempója már sokkal jobb volt, sikerült is közelebb kerülni a Ferrarihoz és a Red Bullhoz, de továbbra is csak a harmadik erőnek számít.

A fogadóirodák sem adnak túl sok esélyt a Mercedesnek a címvédésre, a TippmixPro például így 18 futammal a vége előtt 21-szeres szorzóért adja a végső győzelmüket, míg az éllovas Ferrariét és a tőle hat ponttal elmaradó Red Bullét egyaránt 1,91-es szorzóért.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piszok nagy botrány van készülőben Lewis Hamilton miatt az F1-ben

Ha nem is új, de egy mostantól szigorúbban vett szabály miatt kerülhet bajba Lewis Hamilton.

Nem is akárkire cserélheti le Vettelt csapata

Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés