Érthető, hiszen csak a második helyen állnak a világbajnoki tabellán a konstruktőrök között, ahogy a Lewis Hamilton is a pilótáknál.

A Mercedes furcsa dologgal szembesült az idényben: van jobb csapat náluk, a Red Bull, ami nyolc futam után már 40 ponttal vezet előttük a világbajnoki pontversenyben:

A pilótáknál Max Verstappen előnye 18 pont Lewis Hamiltonnal szemben.

Lewis Hamiltonék már négy futam óta nyeretlenek – amire a 2014-es hibridéra bevezetése óta nem annyira volt példa –, ezt pedig nem viseli jól a címvédő: a csapat és hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton csalást sejt a Red Bull sikere mögött, egészen konkrétan az osztrák istálló Francia Nagydíj óta bevetett új motorjával kapcsolatban:

„Fejlesztettek az erőforráson és a csomag más részein is, ez elég egyértelmű, ahogy az is, hogy ezzel előnybe is kerültek.”

Azért gyanús ez annyira Hamiltonnak, mert a koronavírus-járvány miatt bevezetett költségcsökkentést célzó intézkedések miatt idén a tavalyi motorokat kell használnia a csapatoknak, vagyis csak a megbízhatósági módosítások engedélyezettek az erőforrásokon.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint is gyanús a Red Bull javulása, de addig hivatalosan semmit sem lépnek, amíg nincs bizonyíték a kezükben.

„A nagy Mercedes egyszerűen tehetetlen”

Vajon véget érhet egy korszak a konstruktőrök és/vagy a pilóták között?

(Forrás: gpblog.com, Vezess, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Most már nálunk is lehet hétüléses Teslát kapni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés