Korábban a Ferrari és a Red Bull is fenyegetőzött a kiszállással, de ők csak hisztiztek, a Mercedes pedig inkább megfutamodni látszik – ha megint bejön Eddie Jordan jóslata.

Az új idényben a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak hirtelen lett versenyképes vetélytársa, amitől előbb csak kissé, hat futam után meg már eléggé bepánikolt a csapat: szinte le is mondtak a címvédésekről.

A korábbi istállótulajdonos, Eddie Jordan szerint a Mercedes kilép, vagyis megszűnik, mint F1-es gyári alakulat (egyszer már bejött a jóslata, Hamilton tényleg a Mercihez szerződött):

„A Mercedes valószínűleg kiszáll 2018 végén. Mindent megnyert a csapat, amit lehetett, innen már csak lefelé vezethet az út. Jobb visszatérni az eredeti Forma-1-es tevékenységükhöz, azaz a high-tech motorok fejlesztéséhez és gyártásához.”

Bernie Ecclestone szerint például a két óriás, a Ferrari és a Mercedes távozása még direkt jót is tenne a baromi unalmas F1-nek. Persze ezt még akkor mondta, amikor ő volt a sportág atyaúristene és nemcsak az új tulajdonos Liberty Media habiszti tiszteletbeli elnöki címmel megszánt valakije.

Már van is UPDATE: Toto Wolff szerint nagy hülyeséget beszél Eddie Jordan, a csapat marad, 2020-ig biztosan.

(Forrás: espn.com, autsport.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában