Hamarabb jön a karácsony a Manor-csapatnak.

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint a Mercedes fel fogja emelni a Manor-csapatot a porból, és a 2016-os új Merci-motorokkal a mezőny végéről a középmezőny elejére ugorhatnak. A Manornak jelenleg egy 2014-es Ferrari-motort kellett használnia egész évben, amivel nem nyújtottak éppen a legjobb teljesítményt, nem mintha meg lennénk győződve arról, hogy más motorral verték volna mondjuk a Red Bullokat. De 2016-tól jön a megmentőjük, a Mercedes, ami szerint a Manor körideje 2-3 másodperccel lesz jobb, mint a mostani.

„Úgy gondolom, hogy végre fel tudnak majd emelkedni – nyilatkozta Wolff az Autosportnak. Egész évben szenvedtek a 2014-es Ferrari motorokkal, de jövőre már a mi motorjainkat fogják használni, és biztos vagyok benne, hogy a középmezőnybe fognak velünk kerülni.”

„Igazán lenyűgöző, hogyan tudott a Manor ebből a nehéz állapotból kikerülni, ebből is látszik, hogy mennyire komolyan gondolják a versenyzést. A Williams technikai segítségével és a Mercedes-motorokkal egy teljesen új éra elé néznek. Nagyon izgalmas lesz látni a fejlődésüket, és továbbra is folytathatjuk a pszichológiánkat, miszerint független csapatokat segítsünk.”

Ez mind nagyon szép és jó a Mercedestől, de bezzeg a Red Bullnak, akik ugyanannyira gyárfüggetlenek, már nem akaródzott segíteni, mi?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés