Nem mindenki örül az új amerikai állomásnak.

A múlt hét közepén jött a bejelentés, hogy az F1 megállapodott egy új amerikai versenyhelyszínnel, vagyis 2021-től az Egyesült Államokban már nemcsak Austinba látogathat el a száguldó cirkusz, hanem Miamiba is. Nem mindenki örül neki felhőtlenül.

Az F1-tulaj, a Liberty Media örül, hiszen így sikerül teljesíteni egyik fő célkitűzését: növelni az amerikai futamok számát, ezzel együtt pedig a sportág népszerűségét is az országban.

Az Amerikai Nagydíj 2012-ben tért vissza a sportág versenynaptárába, azóta csak Austinban rendeztek F1-es futamot. A texasi pálya vezetője, Bobby Epstein elmondta, hogy három szezonnak kellett eltelnie, mire gazdasági szempontból stabil versenyt tudtak rendezni, és szerinte hasonlóval számolhatnak a miami szervezők is. Ami viszont szerinte biztos, hogy az austini futam megérzi majd az új amerikai állomás jelenlétét:

„Az első idényük fájdalmas lesz számunkra, de aztán az inga visszaleng. Nagyon nehéz felépíteni egy futamot, de még nehezebb hosszabb távon sikeresen fenntartatni.”

(Forrás: f1i.com, M4 Sport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve