Lendületben van a Mercedes-AMG, hiszen azok után, hogy megszerezte a leggyorsabb luxusautó címét, most a szériagyártású sportautók rekordját is megdöntötte.

Amikor a Mercedes bemutatta az AMG GT legerősebb, Black Series névre keresztelt csúcsmodelljét, már akkor sejteni lehetett, hogy nagy dolgokra lesz hivatott.

Black Series néven itt az eddigi legerősebb Mercedes-AMG GT

Sokkal izmosabb lett, mint gondoltuk volna.

Az AMG GT minden eddiginél kiélezettebb változatáról van szó, amiben a 4 literes biturbó V8-as motor 730 lóerős teljesítményre képes, ezzel 3,2 másodperc alatt gyorsul százra és 325 km/óra a végsebessége.

Most kiderült, hogy mire képes az AMG GT Black Series, ami megdöntötte a szériagyártású sportautók rekordját a Nürburgringen.

A rekordot korábban a Porsche 911 GT2 RS-től vette át a Lamborghini Aventador SVJ, amikor 6 perc 44,97 másodperc alatt ért körbe a legendás pálya 20,6 kilométeres mért szakaszán.

Az AMG GT volánja mögé a Mercedes versenyzője, Maro Engel ült, aki szerint a Black Series gyorsabb a GT3-as versenyautójánál is,

a Döttinger Höhe egyenesében 300 km/óra feletti tempót ment vele. A körideje 6 perc 43,616 másodperc a rövidebb, és 6 perc 48,047 másodperc a hosszabb, 20,8 kilométeres szakaszon, ezzel a Mercedes-AMG lett a Nürburgring királya.

Maro Engel gyors körét belsőkamerás felvételen is megnézheted:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve