A meglopott autó kamerája rögzítette az egészet.

Sok felvétel bizonyítja, hogy egy jó fedélzeti kamera megéri a pénzét, és nemcsak vitás közlekedési szituációban, vagy balesetnél lehet nagy hasznát venni, hanem akár parkolás közben is.

A rendőrség tette közzé azt a felvételt, amit egy utcán parkoló autó kamerája készített, amint éppen kilopják alóla a katalizátort.

A tolvajok nem túl okosak, hiszen éppen a megrövidíteni készült autó elé parkoltak be a sajátjukkal, ezért a két elkövetőről és a furgonjukról is kiváló felvétel készült, amit a rendőrök hasznosítani is tudtak. Az eset a budapesti Soroksári úton történt, az egyik tolvajt két nappal később fogták el Szombathelyen, és napokon belül a társa is rendőrkézre került.

A felvétel szerint a katalizátor kivágásához két perc kellett, ami egészen rövid idő addig, amíg meg nem látod, milyen tempóval dolgoznak az amerikai tolvajok:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni