Helmut Marko kíméletlen volt.

A szezon második versenyhétvégéje eléggé felemásan sikerült Sergio Péreznek, míg a második helyet szerezte meg az Emilia-romagna-i Nagydíj időmérőjén, a futamot csak a 11. helyen zárta a Red Bulljával, köszönhetően többek között annak, hogy a piros zászlós újraindítás után megpördült:

 

Vagyis bár jól indult az imolai versenyhétvége Pérez számára, nagy részt magának köszönhetően azonban nem úgy végződött, ahogy azt szerették volna, illetve ami benne volt a pakliban (dobogós helyezés). A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko például bele is állt a mexikóiba:

„Hirtelen a semmiből a második legjobb időt autózta (az időmérőn – a szerk.), akkor azt gondoltuk, hogy minden klappolni fog. Szerintem nem sikerült eléggé felmelegítenie a gumikat, mint Maxnak. Természetesen a 11. hely több, mint bosszantó. Mindent akkor bukott el, amikor megforgott az újraindítás követően. Ez egy nagyon rossz nap volt, rossz teljesítménnyel.”

A csapatfőnök Chris Horner azért kíméletesebb volt pilótájával szemben, akiről úgy nyilatkozott, hogy az Emilia-romagna-i Nagydíj ugyan nem jól alakult számára, de biztosa benne, hogy idővel Pérez az élre fog kerülni.

Az imolai futamon történt ez is:

Russell szerint Bottas szándékosan ütközött vele, azt is tudja, miért

Összeesküvés-elmélettel állt elő a fiatal brit.

Fájdalmasan sokba kerül a Mercedesnek Bottas balesete

Nem kevés pénzbe kerül Bottas 30G-s becsapódása, kész szerencse, hogy a finn megúszta a dolgot.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve