A Red Bull eddig hallgatott a Renault-motormizériája kapcsán, ám a csapatfőnök most megszólalt, aggódik, ami végül is érthető.

Az idény az utolsó versenyhétvégénél jár, a Renault pedig már inkább a 2018-as felkészülésre koncentrál, ennek egyik kellemetlen következménye, hogy már nem gyártanak új alkatrészeket az idei motormodulokhoz. És pontosan ebből alakult ki egy kis szájkarate a Renault és a Toro Rossó között, mivel – a Red Bullhoz hasonlóan – az utóbbit is Renault-energiaforrás hajtja.

A Brazil Nagydíj előtt, közben és után a Toro Rosso folyamatosan panaszkodott a motorbeszállítóját, amiért sorra meghibásodnak az energiaforrásaik. A franciák azzal reagáltak, hogy valószínűleg a beszerelésnél lehet a gond, vagyis a hiba nem miattuk van. Erre jött a válasz a Toro Rossótól: mivel a Renault nem szállít elég alkatrészt, így a régieket kénytelenek (felújítani és) visszaszerelni.

Ebben a helyzetben érintett tehát a Red Bull is, eddig viszont nagy volt a csend arrafelé, de a csapatfőnök Christian Horner közvetlenül az abu-dzabi zárófutamon előtt most már azért elmondta, aggódik:

„Kissé olyan lesz ez a versenyhétvége, mint az a tévéműsor a 2000-es években, amiben a szemétdombon talált alkatrészekből kellett egy bizonyos célra szánt gépet építeni.”

„Ha pénteken vagy szombaton belefutunk egy hibába, hasonló kihívás várhat ránk is. A jó hír hogy mindkét motorunk eljutott a célig Brazíliában, úgyhogy bármivel is zártunk ott, azt el tudtuk vinni Abu-Dzabiba is. Remélhetőleg nincs velük semmi probléma.”

Eközben így készül Abu-dzabi az évadzáró futamra:

Nem sima rongyrázás, ahogy Abu-dzabi készül az idény utolsó F1-es futamára

Csak egy példa: a pályára 500 kilónyi festéket visznek fel NAPONTA.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.