Alexander Albon helye ugyanis nem annyira biztos.

A Red Bull jövő évi felállásából Max Verstappen helye megkérdőjelezhetetlen - a hollandnak 2023-ig van szerződése, bár ennél előbb is távozhat, amiben a Honda távozása is komoly szerepet játszhat.

A távozó Hondának köszönhetően Verstappen még a Mercedesnél is kiköthet

Egy Lewis Hamilton-Max Verstappen páros hogy tetszene?

A csapat másik pilótája, Alexander Albon viszont vékony jégen táncol, ugyanis nem tudja a lépést tartani Verstappenel, vagy legalább folyamatosan három tizeden belül lenni hozzá képest – ez az a különbség, amit az istálló tanácsadója, Helmut Marko elvár a fiatal holland csapattársától, mondván: „nem lehet egyetlen versenyzővel a bajnoki címért küzdeni, leginkább a versenyképesség számít”.

Marko szerint Albon jobb napjain megfelel a követelményeknek, ugyanakkor azt is elmondta, amennyiben úgy alakulna a dolog, hogy a brit-thaiföldi versenyzőnek távoznia kell, két pilóta jöhet szóba:

„A lehetséges opcióink között Sergio Pérez és Nico Hülkenberg szerepel.”

Az is kiderült, hogy a Red Bull mikor jelenti be a jövő évi pilótafelállását: még a november 15-i Török Nagydíj előtt.

Hülkenberg egy hajszálnyira volt attól, hogy a Red Bullba üljön a hétvégére

De a Racing Point "győzött", a német pedig nagyot ment a bugyirózsaszín autóval.

(Forrás: F1 Insider, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
19% 4-7 éve
17% 8-10 éve
40% +10 éve