Hiába vezeti a Red Bull és Max Verstappen a világbajnoki tabellát, az osztrák istálló nem elégedett.

A Mercedes számára totális összeomlást hozó Monacói Nagydíj után nemcsak Max Verstappen ugrott a világbajnoki tabella élére a pilóták között, de csapata, a Red Bull is átvette a vezetést a konstruktőröknél – igaz, a címvédő hátránya mindössze egy pont.

Öt futam alapján elmondható, hogy a Red Bull valós veszélyt jelent a Mercedesre, az osztrák istálló tanácsadója, Helmut Marko szerint viszont jobban is állhatnának, az pedig, hogy ez nem így van, Verstappen csapattárasának számlájára írható:

„Sergio (Pérez) eddig túl gyengén szerepelt az időmérőkön. (...) Jelenleg ez a legnagyobb hátrányunk.”

Marko szerint Pérez nem tudja eléggé megnehezíteni a Mercedes(-pilóták) dolgát, és ha Valtteri Bottas szintjét tudná hozni, akkor például Barcelonában a Mercedes nem lett volna képes kétkiállásos stratégiát alkalmazni.

Eközben...

Verstappen leléphet a Red Bulltól

A sikerek ellenére ez is simán benne van a pakliban a menedzsere szerint.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában