Nagy aduász van a Red Bull mexikói pilótájának a kezében.

Sergio Pérez 2021-ben igazolt a Red Bullhoz, és nagyjából azóta lebeg a feje felett Damoklész kardja, mert hiába segítette csapatát két konstruktőri és Max Verstappent három világbajnoki címhez, teljesítménye igencsak hullámzó. Jelen állás szerint Pérez és az osztrák istálló útjai elválnak egymástól az idény végén, legalábbis eddig még nem jelentették be a szerződéshosszabbítást, de állítólag már tárgyalnak egymással:

Sergio Pérez kikosarazta a Red Bull ajánlatát

Visszaült a nyeregbe Sergio Pérez?

A szakkommentátorként dolgozó korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint ugyanakkor a Red Bullnak egyszerűen muszáj megtartania a 34 éves pilótát, mert

Vertstappen fizetése oly mértékben terheli a csapat költségvetését, hogy Pérez szerepe létfontosságú a vele érkező szponzori pénzek miatt. „Nem szabad elfelejteni, hogy amíg Max marad, addig a költségvetési korlátok meglehetősen szűkösek a Red Bullnál, és Pérez pénzt hoz.”

Úgy tűnik tehát, hogy nagy aduász van a mexikói kezében – többek között szponzori megállapodásokkal rendelkezik a Disney-vel, a Telcellel, a Mobillal, a Claróval, a Nescaféval és a KitKattel is.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Összejöhet az álompáros a Mercedesnél 2026-ra?

Toto Wolff csapatfőnök ördögi tervet szövöget.

Egy merőben váratlan helyre igazolhat Sainz

Vadnak tűnik ez a forgatókönyv, de logikus választás lenne Carlos Sainz Jr. részéről.

Összejöhet az álompáros a Mercedesnél 2026-ra?

Toto Wolff csapatfőnök ördögi tervet szövöget.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez a 978 lóerős Mitsubishi Colt szinte bármelyik szupersportautót megalázza

Szörfdeszkák egy öreg Rollson? Menő!

Mark Zuckerberg egy izmos sportlimuzint vezet a mindennapokban

További cikkeink a témában