A versenypályákra termett GTO-val szemben a 250-es család másik vége volt a Pininfarina által megálmodott GT Cabriolet, amit egyszerűen arra terveztek, hogy a tulajdonosa minél nagyobb kanállal habzsolja az életet.

Már a második szériából származik a képeken látható 250 GT Cabriolet, aminek az 1957-es első sorozattól eltérően már nem került áramvonalas bura alá a kerek fényszórója. 1959-ben a párizsi szalonon leplezték le a Pininfarina által tervezett remekművet, és utána is csak kétszáz példányban készítették el, amiből ez a 172-edik.

Elegáns formája kétséget kizáróan adja tudtodra, hogy a 250 GT Cabriolet nem a versenypályára való, hanem arra tervezték, hogy V12-es motorjával bárhonnan minél gyorsabban elérj vele az olasz vagy a francia Riviérára, ahol aztán nyitott tetővel kocsikázhatsz vele, a csomagterébe pedig kényelmesen elférjen két személy hétvégi poggyásza.

1962-ben készült el ez a példány, amit Milánóban vettek át, és egészen 1983-ig ott is használták, de a következő húsz évben is olasz tulajdonosok között cserélt gazdát. A jelenlegihez 2012-ben került, aki modenai és maranellói műhelyekben olyan állapotba hozatta, mint amilyen új korában volt.

Így került az RM Sotheby’s monacói aukciójára, ahol az állapotát is értékelve 1 692 500 eurót, azaz 552 millió forintnak megfelelő összeget fizettek ki érte, és most már érted, miért mondjuk, hogy a magasélet ennél a nyitott tetős Ferrarinál kezdődik.

Olvasd el ezt is:

A modenai vörös ördög, ami meghódította a világot - A Ferrari-sztori - Roadster

A szenvedéllyel, kemény munkával és elismerésekkel tűzdelt Ferrari története igazi sikersztori: mára az erő, a dinamika, a státusz szimbóluma, ami egy kisfiú álmából született. A legendás, ágaskodó ló, és a Ferrari védjegyévé vált vörös szín a pénzben mért siker egyik legütősebb kombinációja, és nem is igazi sportautó-rajongó, aki ne látna szívesen egy modenai paripát a garázsában.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés