A versenypályákra termett GTO-val szemben a 250-es család másik vége volt a Pininfarina által megálmodott GT Cabriolet, amit egyszerűen arra terveztek, hogy a tulajdonosa minél nagyobb kanállal habzsolja az életet.
Már a második szériából származik a képeken látható 250 GT Cabriolet, aminek az 1957-es első sorozattól eltérően már nem került áramvonalas bura alá a kerek fényszórója. 1959-ben a párizsi szalonon leplezték le a Pininfarina által tervezett remekművet, és utána is csak kétszáz példányban készítették el, amiből ez a 172-edik.
Elegáns formája kétséget kizáróan adja tudtodra, hogy a 250 GT Cabriolet nem a versenypályára való, hanem arra tervezték, hogy V12-es motorjával bárhonnan minél gyorsabban elérj vele az olasz vagy a francia Riviérára, ahol aztán nyitott tetővel kocsikázhatsz vele, a csomagterébe pedig kényelmesen elférjen két személy hétvégi poggyásza.
1962-ben készült el ez a példány, amit Milánóban vettek át, és egészen 1983-ig ott is használták, de a következő húsz évben is olasz tulajdonosok között cserélt gazdát. A jelenlegihez 2012-ben került, aki modenai és maranellói műhelyekben olyan állapotba hozatta, mint amilyen új korában volt.
Így került az RM Sotheby’s monacói aukciójára, ahol az állapotát is értékelve 1 692 500 eurót, azaz 552 millió forintnak megfelelő összeget fizettek ki érte, és most már érted, miért mondjuk, hogy a magasélet ennél a nyitott tetős Ferrarinál kezdődik.
Olvasd el ezt is:
A modenai vörös ördög, ami meghódította a világot - A Ferrari-sztori - Roadster
A szenvedéllyel, kemény munkával és elismerésekkel tűzdelt Ferrari története igazi sikersztori: mára az erő, a dinamika, a státusz szimbóluma, ami egy kisfiú álmából született. A legendás, ágaskodó ló, és a Ferrari védjegyévé vált vörös szín a pénzben mért siker egyik legütősebb kombinációja, és nem is igazi sportautó-rajongó, aki ne látna szívesen egy modenai paripát a garázsában.
