113 éve fogott autógyártásba a mai Škoda autómárka elődjének tekinthető Laurin & Klement, és most a hőskorából származó autó felújításával készültek el. Az 1908-ban gyártott BSC teljesen új karosszériát kapott, de műszakilag eredeti maradt.

1895-ben kezdett kerékpárokat gyártani Václav Laurin és Václav Klement, majd négy évvel később már a motorkerékpárokat is felvették a kínálatba. A Laurin & Klement az első automobiljával 1905-ben készült el, ez volt a Voiturette A. A következő években folyamatosan tökéletesítették a konstrukciót, ennek lett az eredménye többek között a képeken látható BSC is, aminek nemrég készültek el a felújításával, és a gyári múzeumba került.

2016-ban találtak rá a Laurin & Klement ritkaságára, amit 1908. július 12-én gyártottak.

A kalandos élete során többször is átalakították, 1957-ben egy filmszerep kedvéért versenyautót építettek belőle, majd később más filmekhez többször is új sárvédő és motorházfedél került rá. A mechanika azonban mindvégig eredeti volt, és jó állapotban maradt meg, ezért döntöttek úgy, hogy az eredeti dokumentáció alapján teljesen új karosszériát építenek a típus egyetlen megmaradt példányának.

Néhány év alatt a kezdeti néhány tucat darabról 1908-ra már 500-ra nőtt a Laurin & Klement termelése.

Az alapokat adó BS modell 1399 köbcentis, kéthengeres motort kapott, a BSC pedig a sportváltozat volt, aminek a teljesítményét 10-ről 12 lóerőre növelték.

A felépítmény már az egyedi karosszériaépítők munkája volt, azzal együtt 5500 osztrák-magyar koronába került az autó, amit akkoriban orvosoknak és üzletembereknek ajánlottak.

Ez is érdekelhet:

Autós üldözéses rövidfilm meséli el a Škoda 120 éves történelmét

Egyben pontot tesznek a vita végére, mit is ábrázol a Škoda emblémája.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés