A volt menedzser szerint nem korrekt, hogy a család nem közöl információkat.

Michael Schumacher volt menedzsere szerint a családnak ideje lenne végre őszintén beszámolnia arról, hogy milyen állapotban van a legenda, nem pedig eltitkolni a dogokat.

Karácsony után jelent meg az a nyilatkozat, amiben Willi Weber, aki Schumacher karrierjét már a junior kategóriák óta figyelemmel kísérte elmondta, hogy a család nem engedi, hogy meglátogassa a volt munkaadóját, amióta csak elszenvedte a balesetet.

„Sajnálatos módon igaz, amit akkor a Facebookomra is kiírtam” – nyilatkozta a Bild újságnak. „Corinna mindent elkövet, hogy ne tudjam felvenni a kapcsolatot Michaellel.”

Weber a napokban a Gala magazinnak is nyilatkozott, amiben kifejtette, hogy úgy érzi magát, mint egy „szenvedő kutya”, és nagyon nagy fájdalom a számára, hogy nem tud semmit a barátjáról.

„Folyamatosan azt remélem, hogy egy nap majd csörög a telefonom, és Michael fog beleszólni, hogy hé Willi, gyere át hozzánk, nagyon sok mindent kell megbeszélnünk. Pontosan úgy, mint azelőtt.”

„A fanok is azt követelik, hogy kapjanak végre egy őszinte beszámolót arról, hogy mi történik, hogy van a kedvencük. Ez abszolút nem ferr, amit a család csinál. Szerintem ezt azok is megérdemelnék, akik évekig dolgoztak együtt Michaellel, és minden nap szorítanak neki a felépüléséért.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
72% Igen
17% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni