A nemrég megújult Model S legnagyobb dobása lett volna a több mint 1100 lóerős változat, amit pár hónappal a bejelentése után mégis megszüntetett a Tesla.

Az év elején jött ki a Model S alaposan megújult változata, amelynek csúcsváltozata a Plaid+ lett, több mint 1100 lóerős teljesítménnyel, 840 kilométeres hatótávval és kevesebb, mint 2,1 másodperc alatti százra gyorsulással.

Lehet, hogy ezekkel a számokkal túlságosan nagyot ígért a Tesla, mert úgy tűnik, hogy ez a változat mégsem válik valóra.

Pedig nem olyan régóta már magyarországi, forintos ára is volt a Plaid+ változatnak, amiért legalább 58 millió forintot kértek, de jelenleg a konfigurátorban nem rendelhető, és azt írják, hogy csak 2022-től lesz elérhető. Elon Musk viszont ennek ellenkezőjét írta a Twitteren, szerinte a Plaid+ változatot törölték, mert a Plaid legalább olyan jó.

Persze a 46 millió forintért rendelhető Plaid paraméterei is elképesztők,

hiszen a teljesítménye 1020 lóerő, a végsebessége 322 km/óra, de a hatótávja „csak” 628 kilométer, ami azt jelenti, hogy még az ezen a téren élen járó Teslától is csak később számíthatunk olyan elektromos autóra, amivel 7-800 kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel.

Elon Musk ugyanakkor azt is ígéri, hogy a Model S Plaid a leggyorsabb sorozatgyártású autó lesz a piacon: 2,1 másodperc alatt gyorsul százra és 9,23 másodperc alatt futja a negyed mérföldet. A minap bemutatott Rimac Nevera ezt azért túl fogja szárnyalni, de a kétmillió eurós, limitált példányszámú szuperautóhoz képest a Model S mégis csak elérhetőbbnek számít.

Ez is érdekelhet:

Az 1000 lóerős Ferrarinak esélye sincs gyorsulásban a Rimac ellen

A horvát szuperautóval nemhivatalos gyorsulási rekordot is felállítottak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés