Nem is csoda, hogy hat óra alatt elkelt 40 ezer jegy az isztambuli futamra.

A Török Nagydíj kilenc év után tér vissza a Forma–1 versenynaptárába (köszönhetően a koronavírus-járványnak). A futamot a november 15-i hétvégén rendezik meg Isztambulban ráadásul nézők előtt – a szervezők 100 ezer embert várnak, ami egyébként pálya teljes kapacitásának majdnem a fele (220 000 fő).

A jegyértékesítés elkezdődött, ráadásul az első hat órában már 40 ezer jegy gazdára is, ami annak is köszönhető, hogy

egy napi belépőhöz (limitált ideig) 30 török líráért, azaz olyan 1200 forintért lehetett hozzájutni, ami itthon egy cigi doboz árát jelenti, sőt, egy kicsivel még annál olcsóbb is.

A török futamot promótáló Intercity nevű cég elnöke, Vural Ak ugyanakkor elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel követik a kornavírus-helyzetet, és ha úgy alakul, akkor az is elképzelhető, hogy nézők nélkül bonyolítják le a Török Nagydíjat.

Eközben...

"Ez rohadt okos lépés volt Vettel részéről"

Vajon újra felfelé fog ívelni a most 33 éves Vettel pályafutása?

(Forrás: Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés