Nem akármilyen elnöke van a Toyotának, Akio Toyoda igazi autórajongó, és ha arra van szükség, akkor egy vicces reklámba is beugrik szerepelni.

1989-ben, amikor a Toyota bevezette a Lexust, nagyon kellett bizonyítania, hogy van olyan jó, mint a patinás prémiummárkák, ezért az első modelljével, az LS 400-zal olyan tévéreklámot forgattak, ami a mai napig emlékezetes. A filmben a motorháztetőre épített pohárpiramis még akkor is rezzenéstelenül állt, amikor az autó 230 km/órára gyorsított a fékpadon.

A reklám hatásosan mondta el az üzenetet, hogy a Lexus a kor legfinomabb autói közé tartozik,

és azóta tudjuk, hogy a márka sikeres lett, nemrég ünnepelte a harmincadik évfordulóját. A Toyota elnöke, Akio Toyoda ezért erre az alkalomra újra megcsinálta a híres reklámot a Lexus legújabb csúcsmodelljével, az LS 500-zal, és némi japán humorral.

Az eredeti LS 400-at még 4 literes V8-as motorral szerelték, az új modellbe pedig 3,5 literes biturbó V6-os került, de éppen olyan finoman jár, mint a neves elődje. Mi a hibrid változatot próbáltuk:

A luxus japánul – Lexus LS 500h AWD-teszt

Az első Lexus LS egyértelműen a korabeli Mercedes-Benz S osztályt idézte, az új generáció viszont bátran japán, legalábbis a dizájnt illetően. Nem tökéletes, de sok részletében lenyűgöző.

A videóban nem is a kísérlet az érdekes, hiszen csak részleteket látunk belőle, hanem inkább az, hogy Akio Toyoda mennyire szimpatikus, amiért kapható egy kis bolondozásra.

A Toyota elnöke nemcsak jó fej, hanem igazi autórajongó is:

A Toyota elnöke álnéven indul a 24 órás futamon a Nürburgringen

Akio Toyoda nagy autósport-rajongó, neki köszönhető a Supra visszatérése is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve