A valóságban is elképesztő a négyüléses Koenigsegg Gemera
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az elmaradt genfi autószalonra készült a Koenigsegg a négyüléses Gemera prototípusával, amit ezért élőben nem láthattunk, csak virtuálisan tudtuk megcsodálni. Most mutattak róla néhány valószerű fotót is.

A márka első négyüléses modellje a Gemera, de az új Koenigsegg nemcsak ezért érdekes, hanem azért is, mert olyan hibrid hajtást kapott, amivel más gyártók még nem próbálkoztak. A három elektromotorja összesen 1100 lóerős, a háromhengeres biturbó motorja pedig 600 lóerőre képes, amivel egészen elképesztően megy a szuperautó.

a hátsó ülésekre a felfelé nyíló ajtókon lehet beszállni. A Koenigsegg márciusban már mutatott néhány tökéletesre retusált képet róla, most azonban valósághű fotókon is megcsodálhatod, hogyan néz ki a Gemera.

Oldalról nézve látszik, hogy az arányai szokatlanok a hosszú tengelytáv miatt, de így maradt kényelmes hely a hátsó utasoknak. Az újabb képekről pedig az is kiderül, hogy a Gemera orrába egy, a motor mögé pedig még éppen három bőrönd fér el.

A Koenigsegg négyüléses szuperautójából mindössze 300 példányt építenek, az ára egymillió euró körüli lesz.

Olvass róla még többet a korábbi cikkünkben:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.