Mindig is egy németországi gyűjteményben várta a sorsát ez a középmotoros Ferrari 348 tb, aminek még csak hatszázegypár kilométert mutat az órája, és ennek megfelelően gyönyörű állapotban van.

A nyolcvanas évek végén bemutatott Ferrari 348 tb egy korszak végét jelentette a maranellói autógyártónál, ez volt ugyanis az utolsó V8-as modell, amelynek fejlesztését még Enzo Ferrari hagyta jóvá, de gyártásba már csak a halála után került. Az elődjéhez, a 328-ashoz hasonlóan a nevét ennek is a műszaki tartalma határozta meg, ahol az első két számjegy a motor lökettérfogatát, a harmadik pedig a hengerek számát jelöli.

A 288 GTO-hoz hasonlóan hosszában építették be középre a V8-ast, a 3,4 literes motor teljesítménye elérte a 300 lóerőt,

ezzel a 348 tb már hat másodperc alatt képes volt százas tempóra gyorsulni, a végsebessége 267 km/óra. A műszaki tartalom újdonsága volt a Ferrari F1-es autójából származó módon, keresztben beépített váltója, erre utal a 348-ashoz illesztett tb, amely a trasversale berlinetta rövidítése.

A formája a Pininfarina stúdiónál Leonardo Fioravanti munkája, a jellegzetes oldalsó légbeömlőivel és a szögletes hátsó lámpáival is a Testarossát idézi,

de utal a dizájner másik alkotására, az F40-re is, amit a megjelenése idején a világ leggyorsabb utcai autójának tartottak. A nyitott tetős változat neve 348 ts volt, és ez népszerűbbnek is bizonyult a kupénál, több mint négyezret adtak el belőle, míg a kupéból kevesebb, mint háromezer fogyott.

A gyönyörű képeken látható Ferrari még az egyik utolsó példány 1993-ból, mielőtt a maranellói gyártó felfrissítette a típust,

ami a 348 GTB nevet viselte, amíg az F355 le nem váltotta. Még érdekesebb lesz a Rosso Corsa színű példány attól, hogy szinte sosem használták, az órája csak 617 kilométert mutat, az ideje nagy részét egy németországi gyűjteményben töltötte, mielőtt az Egyesült Államokba került.

Veglia Borletti műszeregységében 300 km/óráig skálázták a sebességmérőt, míg a fordulatszámmérő piros mezője 7500-nál kezdődik.

Nero Connolly bőrülései és nyitott kulisszás váltója is hibátlan állapotban van, az utóbbi természetesen kézi, az F1 által inspirált robotizált váltó csak az F355-ben jelent meg. A Bring a trailer oldalán hirdették meg a csodás sportautót, és 110 ezer dollár körül tart a licit, ami 40 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Még mindig új autó ez a szép Ferrari 348 tb

Szint be sincs járatva ez a veterán Ferrari.

Igazi álomautó ez a kék Ferrari F355 Spider

V8, kézi váltó, nyitható tető. Mintha a boldogság receptje volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés