Diszkrét ezüstben is ragyog ez a Ferrari 348 tb, melynek nyitott kulisszás kézi váltója és szívó V8-as motorja nem sokat dolgozott 1992 óta, hiszen csak 5800 kilométer van benne.

Radikálisan eltért a korábbi középmotoros Ferrariktól a 348-as abban az értelemben, hogy egészen az elődjének tekinthető 328-asig külön acél csővázra készültek a karosszériák, ebben az esetben viszont már egy préselt acél alaphoz csatlakoztak a segédvázak, melyeket robotok hegesztettek és csavaroztak a főelemhez. Ez az apróság önmagában új irányt mutatott a Ferrari középmotoros sportautóinak.

Karosszériáját a Pininfarina stúdió tervezte, és nem véletlenül néz ki úgy, mintha egy kicsinyített Testarossa volna.

2450 milliméteres tengelytávja kereken tíz centiméterrel hosszabb a 328-asénál, melyre részben azért is volt szükség, mert a 348 tb-ben a motor már nem keresztben áll a kétfős utastér mögött, hanem hosszában helyezkedik el a váltóval együtt. Ez már sejthető Testarossától örökölt, vízszintesen bordázott légbeömlőről és a hátsó lökhárító alatt megvillanó váltóról is. Elképesztően szexi, hogy a letisztult forma nem rejti el teljesen a mechanikát.

3405 köbcentis, 90 fokos hengerszögű, száraz karteres, szívó V8-as benzinmotorja 296 lóerőt ad le 7200-as fordulaton és 324 Nm nyomatéka van 4200-nál. Hozzá ötfokozatú kézi váltó csatlakozik, a kormányról vezérelhető automata csak az F355-össel érkezett meg. Pilótától függően nagyjából 6 másodperc alatt gyorsul 100-ra a szárazon 1393 kilogrammos (menetkészen kb. 1,5 tonnás) Ferrari, a végsebessége pedig 275 km/óra. A közel 300 ló egy 95 literes tankból szippantja ki a benzint.

1989-ben ez volt az első teljesen új Ferrari modell, melyet Enzo Ferrari halála (1988) után mutattak be, egyben az utolsó középmotoros Ferrari, aminek fejlesztése még a vezetése alatt futott. Premierjét a Frankfurti Autószalonon tartották és 1995-ig több mint 8800 darab készült belőle a maranellói gyárban. A 348-asból készült klasszikus kupé változat, nyitható vászontetős és targa verzió is.

Ennek az 1992-es évjáratú autónak az egyik legnagyobb különlegessége, hogy a szokványos pirossal ellentétben Argento Fer nevű ezüst metálra fényezték, az utasterében pedig fekete Connolly bőrkárpitozás van. Ennél is lényegesebb, hogy több mint három évtized alatt csak 5800 kilométer van az órájában, így szinte új autó.

Ez is érdekelhet:

Igazi álomautó ez a kék Ferrari F355 Spider

V8, kézi váltó, nyitható tető. Mintha a boldogság receptje volna.

Csodáld meg ezt a gyönyörű, rubinvörös Ferrari 308 GTB-t!

Itt egy igazán elegáns olasz sportautó 1976-ból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés