A Kispolszki vagy a Zastava láttán nem a gyorsulási verseny jut eszedbe, de most éppen azt szerveztek hat olyan népautónak, ami egykor fontos volt, ma pedig inkább kedves a szlovénoknak.

Még csak most indult a szlovén Atmosferci csatornája, és az első videójuk alapján úgy tűnik, hogy érdemes lesz követni őket. Olyan gyorsulási versenyt szerveztek, amit még aligha láttál, ugyanis a náluk egykor nagy számban futó népautók álltak ki egymás ellen.

Ott volt a rajtnál a nekünk is ismerős Fiat 126 és Zastava 55, vagy a Yugo 55, amiből már nem vagy csak alig jutott hozzánk,

a nyugati autókat egy bogárhátú Volkswagen és egy Renault R4 képviselte, az utóbbiból több mint félmilliót gyártottak a szlovéniai Novo Mestóban is.

A műszaki adatokból sejtheted, hogy nem lesz őrült a tempó, az egyik leggyorsabb az 55 lóerős Yugo a 145 km/órás végsebességével,

és megmosolyogtató látni, hogy a Polski Fiatnak 33 másodperc kell a nulláról százra gyorsuláshoz, a 750 köbcentis Zastavának pedig 52 másodperc, ugyanis ez a tempó nagyjából megegyezik a legnagyobb sebességével is.

A videó szlovén nyelvű, de a felirat fordításával megérted, ha csak a verseny érdekel, akkor tekerj 4 és fél perc utánra:

Ez is érdekelhet:

Minden eddigi Tesla gyorsul egymás ellen ebben a videóban

Szélvészgyors mind, de most kiderül, hogy mit tudnak egymáshoz képest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés