A kínai újévet köszöntötte a Geely installációja, amihez több mint ezer autót használtak fel, és ami a Guinness szerint is a világ legnagyobb autós mozaikjának számít.

A furcsa világrekordoknak még nincs vége azzal, hogy a Porsche Taycan nemrég megdöntötte a fedettpályás száguldás Guinness-rekordját.

Fedettpályás sebességrekordot döntött a Porsche Taycan

Mit gondolsz, mennyivel lehet menni egy épületen belül?

A kínai Geely, amit a Volvo és a Polestar tulajdonosaként ismerhetsz, nemrég elkészítette a világ legnagyobb autós mozaikját, amihez több mint ezer járművet használtak fel.

A Guinness pontosan előírta a szabályokat, ezért az autóknak több mint 3000 négyzetméteres területet kellett lefedniük

úgy, hogy egymástól nem álltak húsz centiméternél távolabb. A rekorddöntésre Csöcsiang tartomány Cihszi városában lévő Geely-üzemben került sor, ahol kapóra jöttek az éppen legyártott autók.

A gigantikus mozaik összesen 1339 autóból állt össze, és több mint hétezer négyzetmétert fedett le, úgyhogy a korábbi rekordot alaposan túlszárnyalták. A motívum a most kezdődött bivaly évét szimbolizálja.

Ez is érdekelhet:

Az Unimog megdöntötte a legmagasabbra jutott terepjáró rekordját

A világ legmagasabb vulkánjára másztak fel vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve