Elképzelni sem tudjuk, hogyan jutott eszükbe, de a Scania megcsinálta a világ legnagyobb óráját, amiben kamionok köröznek a mutatók helyén.

Egy elhagyott repülőtéren készült el a világ legnagyobb számlapú órája, ami tényleg olyan nagy, hogy öt kamionból áll egy mutatója. Az ötlet, ki tudja hogyan, a Scania illetékeseinek fejéből pattant ki, és hozzá is láttak a megvalósításhoz: a 70 ezer négyzetméteres területen 14 kamionra és 90 sofőrre, na meg persze rengeteg tervezésre volt szükség ahhoz, hogy ez a nem mindennapi óra 24 órán keresztül folyamatosan járjon.

A legnagyobb munkája a másodpercmutatót alkotó kamionosoknak volt, hiszen a mutató belső felén haladó szerelvénynek 13 km/órával, a külsőn pedig 53 km/órával kellett haladnia folyamatosan. A perc- és óramutatót alkotó kamionoknak pedig mindig egyszerre kellett indulniuk és megállniuk. A folyamatot egy irányítótoronyból követték figyelemmel, a szeptember 20-án indított, este megvilágított órát pedig az interneten is nyomon lehetett követni élőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.