Az expedíciós lakóautók sorát gazdagítja ez az MAN teherautó alapjára épült 1,5 millió dolláros Unicat mobil otthon, amiben bárhol elzárkózhatsz a világ elől.

Manapság felértékelődnek azok a helyek, ahová nyugodtan elvonulhatsz az emberek elől, és a masszív teherautók alapjára épített expedíciós lakaóautók tökéletesek erre a célra. A témában jártas német Unicat legújabb modellje egy hatkerekű MAN TGS teherautóra épül, 8,16 méter hosszú és menetkészen közel 20 tonnát nyom.

Az üvegszálas anyagból készült klímás lakóteret olyan otthonosnak rendezték be, hogy mini apartmannak is megállná a helyét.

Az elülső részét az ebédlő foglalja el, a két padon hatan is elférnek, az asztalt lehajtva pedig dupla ágyat kapunk. A fő hálószoba a kabin hátuljába került egy 160 x 200 centméteres fűthető ággyal.

A kétlapos indukciós főzővel, rozsdamentes mosogatóval, mikrohullámú sütővel, mosogatógéppel, 130 literes hűtőszekrénnyel és 65 literes fagyasztóval teljesen felszereltnek mondható a konyha.

Az elektromos ellátásról egyébként egy 24,6 kilowattórás akkumulátor gondoskodik, amit a tetőre szerelt 1850 wattos napelemek is töltenek.

A fürdőszoba sem kempingstílusú, a teljesen elszeparált zuhanyozós helyiségben porcelánvécé és törölközőszárító is van

Ha nem napos időben táborozol, akkor a fedélzeti Honda aggregátor tehet jó szolgálatot, de az akkumulátor is elegendő energiát tárol ahhoz, hogy két hétre teljesen elvonulj a világ elől. A 600 literes tisztavíz-tartály sokáig elég lehet,

a 980 literes gázolajtank pedig arra is elegendő, hogy 3300 kilométerre vezesd a lakóautót.

532 lóerős dízelmotorral, 12 fokozatú sebességváltóval és összkerékhajtással

ebben a lakóautóban olyan tájra is eljutsz, ahol biztosan nem találkozol senkivel, a nehéz terepen a három differenciálzár és a felező fokozat válhat hasznodra. A szűk helyen 360 fokos kamera és hátsókerék-kormányzás, laza talajon pedig az állítható abroncsnyomás segíti a manőverezést.

Ha letáboroztál, akkor ideje, hogy elővedd a hátsó garázsban lévő járművet: ide egy quad vagy két motorkerékpár simán elfér. Az Unicat mobil otthonában öten is lakhatnak, de két személynek az ideális, és már indulnánk is vele a földkörüli útra, csak a 1,5 millió dolláros, azaz 480 millió forintos árát kell előteremteni hozzá.

Ez is érdekelhet:

Futurisztikus, mégis otthonos a jövő lakóautója

A hátuljából páratlan a kilátás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában