A csapat nem szeretne harmadik lenni a tabellán, ők nyerni fognak.

Felipe Massa szerint a csapata idén nem fog megelégedni a világbajnoki tabella harmadik helyével, hanem az a cél, hogy letaszítsák a trónról a Mercedest, és további nagycsapatokat utasítsanak maguk mögé.

„Ahhoz képest, hogy nem vagyunk nagycsapat, nagyon figyelemreméltó, amit a Williams csinált az elmúlt két évben” – nyilatkozta a brazil pilóta a Sportv-nek.

„Sokkal kevesebb pénzünk van, mint mondjuk egy Mercedesnek, Ferrarinak, Red Bullnak vagy McLarennek, de mivel nagyon keményen dolgozunk, esélyesek vagyunk arra, hogy nyerni tudjunk. Minden évben azon dolgozunk, hogy világbajnoki címet tudjunk nyerni, de most úgy érzem, hogy erre képesek is leszünk, mert nagyon sokat javult a Williams.”

„Láttam az autót is, és vannak rajta olyan újítások, amitől egyértelműen azt várjuk, hogy megverje a Ferrarit, a Red Bullt, de még a Mercedest is. A győzelemért és a címért harcolhatunk majd. A sikerünk kulcs az lehet, hogy mi már nagyon hamar átálltunk a 2016-os autónk tervezésére és legyártására. Ahhoz, hogy közel kerüljünk a többi csapathoz, nagyon sokat kell fejlesztenünk.”

„A Ferrari elképesztően sokat javult, de reméljük, idénre már nem tudnak olyan mértékkel javulni, mint 2015-re. A Mercedes pedig egyértelműen a legjobb autó, de talán már nem lesznek annyira elöl, mint múlt évben.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés