A megszokott eredmény született Abu-Dzabiban, amire azonban kivételesen nem nagyon lehetett számítani.

Az Abu-dzabi Nagydíjjal elérkeztünk a szezon utolsó versenyhétvégéjéhez, a harmadik szabadedzésből kiindulva pedig izgalmas időmérő volt kilátásban, ugyanis a Red Bull és a Ferrari sem remekelt. A kvalifikációra viszont mindkét csapat megtalálta a megfelelő beállítást:

Max Verstappen elvitte a pole pozíciót, mellé pedig Charles Leclerc ért oda

– vagyis csak a megszokott eredmény született, amire kivételesen nem nagyon lehetett számítani. A második sorból Oscar Piastri és George Russell indulhat majd.

Az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 14:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több mint félmilliárdot követel a Ferrari a Las Vegas-i Nagydíj szervezőitől

Nem kevés pénzről van szó, ami már csak a költségvetési sapka miatt is necces lehet.

Megvan Mick Schumacher új csapata

Mick Schumacher jövőre ismét versenyezni fog.

„Biztonságban van-e Sergio Pérez a Red Bullnál? Semmiképpen”

A világbajnoki tabella második helye is kevés lenne Sergio Péreznek az ülése megtartásához?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Ayrton Senna-idézetek, amelyek után elgondolkozol a világ dolgain

Vizuális pofonnal készül a Racing Bulls a Miami Nagydíjra

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
37% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.