Kimi Räikkönen a Szingapúri Nagydíj csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján is bebiznyította, miért is ő a Forma1 legszórakoztatóbb figurája.

Räikkönen 2019-ben átül a Ferrariból a Sauberbe, a finn pedig most, beszélt először a csapatváltásáról, ez pedig szórakoztatóbb, mint bármi más az F1-ben:

„Ahogy már előtte is sokszor elhangzott, ez a döntés nem rajtam múlt, hanem rajtuk. De minden, ami utána jött, az már az én döntésem volt. Ez lett az eredménye. És legalább van végre eredmény, ami jó.”

Aztán mikor arról kérdezték, hogy miért is éppen a Sauber, akkor jött a tipikus kimis válasz:

„Miért ne? (...) Mert oda akarok menni! Miért akarod ezt az egészet túlbonyolítani? (...) Megvannak  a magam indokai, a többi pedig nem érdekel, nem foglalkoztat, ki mit gondol. Nekem ez elég.”

Arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon így 38 évesen élvezi-e még a versenyzést:

„Nem, valójában nem. Engem csak a veletek való játszmák tüzelnek fel, aláírtam, de úgy fogom eltölteni ezt a két évet, hogy nem vagyok boldog” – de aztán komolyra vette a figurát: a versenyzésért. Erről szól az egész!” 

Ez is csak egy újabb zseniális räkkönenezés volt. Imádjuk.

(via, fotó: Getty Images) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve