A különc zseni a fizika legnagyobb titkait kutatta, a közlekedés káosza viszont kifogott rajta. Autója sosem volt, vezetés helyett inkább hajózott.

„Ha egy férfi biztonsággal tud úgy autót vezetni, hogy közben egy szép lánnyal
csókolózik, 
akkor a csókra nem fordít kellő figyelmet.”

Ez a furcsa idézet a huszadik század egyik legérdekesebb tudósának szájából hangzott el, aki vélhetően nem tapasztalatból jutott erre a megállapításra. Ugyanis a fizika nagy ismerője, Einstein sosem tanult meg autót vezetni. Úgy tartotta, az túl bonyolult, ezért amikor csak tehette, gyalogolt, utazásain pedig sofőrök, barátok vagy rokonok szállították.

Bár az utakon nem érezte otthon magát, a vízen sikláshoz egész másként viszonyult, és imádott vitorlázni. Úszni ugyan nem tudott, a mentőmellényt pedig nem szerette, ez a hobbi mégis végigkísérte az életét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában