Az biztos, hogy az eredményei önmagukért beszélnek.
A Red Bull Daniel Ricciardo 2018. év végi távozása óta nem találja Max Verstappen csapattársát, pedig az osztrák istálló több pilótával is próbálkozott: Pierre Gasly, Alexander Albon, Sergio Pérez, Liam Lawson, jelenleg pedig Cunoda Júki igyekszik inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel megtartani ülését a csapatnál – jelenleg ő Red Bull történetének leggyengébb versenyzője.
A japán pilóta gyenge teljesítménye ismét felvette annak lehetőségét, hogy az osztrák istálló új versenyző után nézzen, a Formula.nl szerint pedig
a Red Bull thai résztulajdonosa, Chalerm Yoovidhya szívesen látná ismét a csapatnál honfitársát, a brit-thai Albont, aki viszont állítólag nem lelkesedik a visszatérésért.
A 29 éves pilóta 2022 óta a Williams versenyzője (szerződése 2027-ig szól), ahol mára a csapat vezéregyéniségévé vált*, az istálló hosszú távú projektje pedig vonzó számára. A Williams autóit ráadásul 2026-tól már Mercedes-motorok fogják hajtani, amik a várakozások szerint a mezőny élén állhatnak, míg a Red Bull saját erőforrásának versenyképessége egyelőre kérdéses.
*Albon rendre felülmúlta csapattársait, Nicholas Latifit, Logan Sargeant-t, Franco Colapintót, valamint a nagyágyúnak számító Carlos Sainz Jr.-t, akivel ellentétben idén rendre pontszerző helyekre hozza be a legendás istálló nem túl acélos autóját.
(Forrás: F1oversteer, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: