Szinte hihetetlen, de már huszonöt éve annak, hogy az Alfa Romeo bemutatta a 156-ost. A modell több szempontból is új korszakot nyitott a márka történetében, és a sikerét mutatja, hogy a pályafutása alatt közel 700 ezer darabot adtak el belőle.
A kilencvenes évek közepén már sejteni lehetett, hogy az Alfa Romeo egy fontos újdonságán dolgozik, egy olyan középkategóriás modellen, ami nagyobb dobásnak ígérkezett a mérsékelt sikerű 155-ösnél. 1997-ben aztán leleplezték az utódjának szánt 156-ost, amiért azonnal óriási volt a vásárlók érdeklődése, a bemutatója után pár hónappal már több mint 100 ezer megrendelést adtak le rá a kereskedésekben.
Az Alfa Romeo megújulása valójában egy egész sor új modellt jelentett. 1994-ben jelent meg a kompakt háromajtós 145, amit egy évvel később követett a ferdehátú ötajtós 146, és ott volt még a Pininfarina stúdiónál dolgozó Enrico Fumia által tervezett sportkupé és roadster, a GTV és Spider. A fordulópontot azonban a 156-os hozta el, amelyet akkoriban a legjobb fronthajtású autónak és a legszebb szedánnak tartottak.
Szívdöglesztő dizájn
A 156-os mindenekelőtt a dizájnjával nyerte meg a rajongókat, hiszen a márka klasszikus stíluselemeit egyesítette a kortárs limuzinok vonalvezetésével. A formaterve az Alfa Romeo aresei stúdiójában készült Walter de Silva vezetésével, és a dizájnerek a legmodernebb virtuális eszközöket kombinálták a tervezőmunka hagyományos módszereivel. A 156-os ennek is köszönheti a tartalom és a forma kivételes összhangját.
A múltat a jövővel mesterien ötvöző dizájn központi eleme természetesen a 156-oson is a pajzs alakú hűtőmaszk volt. A karosszéria újdonságának számított azonban, hogy az első ajtók klasszikus fémkilincseivel ellentétben a hátsókat az ablakkeretbe rejtették, és ez a szokatlan megoldás rengeteg autógyártót inspirált a következő években.
A karcsú tetővonalával és a tiszta idomaival manapság már négyajtós kupénak neveznék ezt az időtlen formát.
Az Alfa Romeónál a részletek kialakításával is azonnal megnyerték a rajongók szívét. Kezdve a színével: az Azzurro Nuvola egy olyan különleges világoskék fényezés volt, amit a harmincas évekbeli 8C 2900 B árnyalata ihletett, és ami visszaköszönt a kilencvenes évekbeli Nuvola tanulmányautón is. A fakarimás kormánykerék, a csövek mélyére rejtett számlapok és a vezető felé fordított középkonzol is az Alfa Romeo dicsőséges modelljeit idézte.
Műszaki elsőségek
A bemutatása idején az Alfa Romeo hatféle motorral kínálta a 156-ost. A benzinest kereső vásárlók a 120 lóerős 1,6 literes, a 144 lóerős 1,8 literes és a 155 lóerős kétliteres, négyhengeres Twin Spark motorok közül választhattak, a csúcsot az ikonikus Busso V6-os 2,5 literes, 190 lóerős változata képviselte. A 156-osban mégsem ez volt a nagy szám, hanem az 1,9 literes, 105 lóerős és a 2,4 literes, 136 lóerős turbódízelek.
Az Alfa Romeo új modellje a világon elsőként kapta meg a common-rail rendszerű, azaz közös nyomócsöves dízelmotort.
Az új erőforrás a kulturált járásával és figyelemreméltó teljesítményével végképp leszámolt a dízelekkel szembeni előítéletekkel, és megnyitotta a dízelmotorok sikerkorszakát. A 156-os a könnyű felépítésével, a jól hangolt futóművel és a példás irányíthatóságával is elismeréseket gyűjtött.
Ha valamit, akkor legfeljebb a felhasznált anyagok minőségét lehetett kritikával illetni a 156-oson, és az Alfa Romeo ezt is orvosolta egy kisebb frissítéssel az ezredforduló után. A kínálatba ekkor érkezett meg
az új csúcsmodell, a 156 GTA, ami a Busso legújabb és legnagyobb változatát kapta,
a 3,2 literes, 250 lóerős V6-ost, amivel 6,3 másodperc alatt gyorsult százra. A 3,5 literesre növelt, 300 lóerősre izmosított 156 GTAm sajnos nem került gyártásba.
Sorozatos sportsikerek
Igazi Alfa Romeóként a 156-os a versenypályákon is sikereket aratott. A túraautó-változata 1998-tól kétszer nyerte meg az olasz bajnoki címet, majd sorozatban négyszer az Európa-bajnokságot, ebből háromszor Fabrizio Giovanardi, majd egyszer Gabriele Tarquini vezetésével. 2005-ben a túraautó-világbajnokságon is bemutatkozott a modell, és a második helyet érte el a konstruktőrök közt, de a szezon végén az Alfa Romeo bejelentette a visszavonulását.
A nagyobb ráncfelvarrás 2003-ban jött ki, amikor az Italdesign mestere, Giorgetto Giugiaro szabta át az eredeti vonalakat.
A dízelmotorok tovább erősödtek, az 1,9 literes már 150 lóerős, a 2,4 literes pedig 175 lóerős lett. 2000-től kezdődően 156 Sportwagon néven kombit is kínált az Alfa Romeo – ez nem egy hatalmas csomagterű puttonyos, hanem inkább egy életstílus-autó volt –, és 2004-ben jött ki a Crosswagon, ami 6,5 centivel volt magasabb az alapmodellnél, kizárólag a 150 lóerős dízellel és a Q4 összkerékhajtással kínálták.
Nem nehéz megérteni, hogy mi hozta meg az Alfa Romeo 156 sikerét. Az eltalált dizájnjával azonnal vonzalmat ébresztett, a fejlett műszaki tartalma és a vezetési élménye pedig csak megerősítette a rajongást iránta. Az autót a szakemberek is nagyra értékelték, 1998-ban első Alfa Romeóként nyerte el az európai év autója díjat, amit a hasonló recept szerint készült 147-es is megismételt 2001-ben, de az már egy másik történet.
Ez is érdekelhet: