Az Alfa Romeo már a Giulia alapváltozatával mesterit alkotott, és ott volt belőle az 510 lóerős Quadrifoglio, ami semmi máshoz nem fogható élményt adott. Most egy ennél is durvább változatot mutattak be: feltámadt a GTA!

A genfi autószalon nagy durranásának szánta, de a kiállítás lemondása miatt csak az interneten tudja bemutatni az Alfa Romeo a Giulia eddigi legizmosabb változatát. Az újdonság legendás nevet kap, a GTA ugyanis elsőként 1965-ben éppen a Giulia első generációján jelent meg, majd később a 156-ból és a 147-ből is készült ilyen kivitel.

A GTA jelentése Gran Turismo Alleggerita, ami könnyített túrakocsit jelent, és ez jól összefoglalja, mi is történt a Giuliával.

A 2,9 literes biturbó V6-os motorja a Quadrifoglio változatban is már 510 lóerős volt, a GTA azonban 540 lóerős lett, és hozzá a tömege 100 kilogrammal csökkent, ezzel 3,9 helyett 3,6 másodperc is elég, hogy nulláról százra gyorsuljon. 2,82 kilogramm jut egy lóerőre, ami elég figyelemreméltó érték.

A nagyobb teljesítményhez igazították a Giulia GTA többi részletét is, a nyomtávot például öt centiméterrel kiszélesítették.

A karosszéria aerodinamikáját az Alfa Romeo Racing F1-es csapatának közreműködésével alakították ki,

a Sauber mérnökei által tervezett új első légterelő, hatalmas hátsó szárny és jókora diffúzor került rá, mind szénszálas anyagból, a középen kivezetett kipufogót az Akrapovic szállította.

A 20 colos felnik központi kerékcsavarosak, amihez hasonlót főleg a versenyautókon láthatsz.

A belső térben szénszálas anyag borítja a középkonzolt, Alcantara a műszerfalat és a markolatot a kormánykeréken, a kilincseket pedig vörös színű behúzóval helyettesítik.

Az Alfa Romeo gyári versenycsapata, az Autodelta nem állt meg ennyinél, egy még durvább változatot is készített a Giuliából, ami már tényleg közúti versenyautónak számít.

A GTAm hátsó üléseit kiszerelték, a helyére bukókeret került, a két Sabelt kagylóülésre hatpontos biztonsági öveket tettek fel.

A többi Giuliával szemben a GTA már most ritkaságnak számít, hiszen a két változatából összesen csak 500 példányt tervez gyártani az Alfa Romeo.

A 155-ből is lett volna GTA, de nem került gyártásba:

Az álmaink Alfa Romeója a 155 GTA, ami nem vált valóra

Az egyetlen működő példánya most került elő, és eladó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés