Nagyon furcsa érzés hangtalanul kigördülni a parkolóból az Alfa Romeo történetének első konnektorról tölthető autójával, de a márkánál belátták, hogy ha ez a jövő, akkor nem lehet kitérni előle. A kanyargós olasz utakon kiderült, hogy 280 lóerővel a plug-in hibrid Tonale is tud sportos lenni, csak másképp.

Sokat megélt már az 1910-ben alapított Alfa Romeo, a márkának a mai napig rengeteg a rajongója, és jó pár újat is szerzett magának, amikor a Giulia és a Stelvio bemutatásával visszatértek a hátsókerék-hajtású modellekhez. Az autópiac azonban nagy átalakulás előtt áll, és ha a márka jövője a tét, akkor nem lehet kitérni a hibrid és elektromos autók terjedése elől. De ha belépnek ebbe a kategóriába, akkor legalább alfásan csinálják.

A jövőről elég határozott elképzelése van az Alfa Romeónak. Mostantól kezdve minden évben bemutatnak egy új modellt, és mindegyikkel egy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy 2027-től csak tisztán elektromos autókból áll majd a kínálatuk. Az új korszakot a Tonale indította, amit hibridként mutattak be, most itt a plug-in hibrid változata, 2024-ben pedig megismerhetjük, hogyan is képzeli az Alfa Romeo az elektromos autózást.

Két motor ereje

Nagyszerű autó a minap megújult Giulia, és a szabadidő-autók közé belépett Stelvio is sok új rajongót hozott, de az Alfánál belátták, hogy szükség van egy kisebb belépőmodellre is, ami a jól sikerült Giulietta helyére léphet: ez lett a Tonale. Már most látszik, hogy sikerrel lépett piacra, és egészen új vevőkkel is megismertette, mit jelent az Alfa Romeo, az eddigi eladások 60 százalékát ugyanis a céges megrendelések tették ki.

A hibridként bemutatott Tonale teljesítménye még hagyhatott hiányérzetet azokban, akik nem a mindennapi közlekedésre vesznek autót, hanem sportos vezetési élményt várnak el egy Alfa Romeótól, de máris itt van, idén decembertől rendelhető a plug-in hibrid, ami annak ellenére, hogy nálunk zöld rendszámot kap majd, és környezettudatos változatnak számít,

megvan benne az a kis plusz, amivel kiemelkedhet a hasonló kategóriájú szabadidő-autók közül.

A felépítése mindenesetre ígéretes, hiszen már a turbós benzinmotorja is 180 lóerős, amihez egy meglepően erős, 45 lovas indítógenerátor tartozik, ez ugyanis a benzinmotor indításán és az akkumulátor töltésén kívül a turbónyomás felépüléséig a benzinmotort is támogatja az erejével. A hátsó kerekeknél pedig ott egy 122 lóerős elektromotor, amivel tisztán elektromosan is képes haladni a Tonale, méghozzá nem is keveset.

Feltöltődtünk Baloccóban

A tesztvezetés az Alfa Romeo baloccói tesztpályájáról indult, ahol 1962 óta minden új modellt alaposan kipróbálnak, és ottjártunkkor javában folyt a munka, az eddig csak képeken látott új Jeep Avenger és az elektromos Maserati Granturismo Folgore is szorgalmasan rótta a tesztköröket. A Tonale büszkén sorakozhatott fel a márka szentélyében, hiszen a formája éppen olyan, mint amit egy új Alfa Romeótól elvárunk.

A jellegzetes pajzstól és a hármas osztású fényszóróktól a kerekeken át a hátsó lámpák fénycsíkjáig a Tonale üdítően karakteres, és egy pár riválisával ellentétben az arányai is rendben vannak. A műszeregység kerek árnyékolója, de még a digitális számlapok grafikája is az ősöket idézi, a Giuliából ismerős méretes fém váltófülek, a kormánykeréken lévő indítógomb és a kézre eső üzemmódválasztó, azaz a modern alfás jegyek is mind megvannak.

Csak az a nagyon furcsa, hogy teljesen feltöltött akkumulátorral hangtalanul gurulunk ki a baloccói tesztpályáról, pedig

ideje elfogadni, hogy egy Alfa Romeo elektromos hajtású is lehet.

A hátsó kerekeket hajtó motor teljesítménye nem kiugró, de az azonnal elérhető 250 Nm nyomatékával kellemesen fürge a plug-in hibrid Tonale, tökéletes megoldás ez a mindennapi városi utakra, ahol akár 82 kilométerre is elég az akkumulátor töltöttsége.

Az akkumulátor kapacitása 15,5 kilowattóra, amivel átlagos használatban 69 kilométer az elektromos hatótáv, és a töltésre sem kell sokat várni. Az Alfánál nem spóroltak, és 7,4 kilowattos fedélzeti töltőt szereltek a Tonale karosszériája alá, ezért egy megfelelő töltőnél két óra alatt is tele lesz az akkumulátor, de az otthoni konnektorról is megvan öt és fél óra alatt, azaz reggel mindig teljesen feltöltött autóval indulhatunk útnak.

Az elektromos mód nemcsak városban használható, akár 135 km/órával is képes vele haladni a Tonale, amit kipróbáltunk az autópályán, és tényleg tudja, mégsem erre való igazán. A hagyományos DNA kapcsolóval válthatunk az elektromos és hibrid módok közt, és az utóbbi ügyesen osztja be a két meghajtó motor erejét. A csendes suhanást olyan gyorsan meg lehet szokni egy Alfában is, hogy egy idő után inkább már a benzinmotor beindulásán lepődtünk meg.

Megvan benne a plusz

Szerencsére a tesztútvonal egy része olaszosan kanyargós hegyi utakra vitt, ahol azt is megmutathatta a Tonale, hogy plug-in hibridként sem veszett ki belőle az Alfa sportossága. Sőt, úgy van meg benne igazán, hiszen a benzines-elektromos hajtáslánc kombinált teljesítménye 280 lóerő, az elöl hajtó benzinmotorral és a hátsó kerekeket forgató elektromotorral pedig az alfás szótárban Q4-nek hívott összkerékhajtás is megvan.

A plug-in hibrid ugyan jóval nehezebb az alapmodellnél, az akkumulátor 125 kilogrammot, a hajtás többi eleme pedig csaknem ugyanennyit dobott rá a Tonale tömegére, de vannak előnye is. A hátulra beépített akkucsomag nagyban javította a súlyelosztást, ami közelebb került a tökéleteshez (53-47 százalék az első-hátsó kerekeken), és

a súlypontja is alacsonyabb, ami nem elhanyagolandó egy magas építésű szabadidő-autónál.

A Tonale becsülettel gyűrte le a szerpentint akkor is, amikor fokoztuk a tempót, és aki nem lenne elégedett a hatfokozatú automata munkájával, saját maga is kapcsolhatja a váltót a mindig kéznél lévő fémfülekkel. Dynamic módban érezhetően harapósabb az autó, kisebb a kormányzás rásegítése, precízebben terelhető a kanyarokban, és

az adaptív lengéscsillapítás is feszesebbre kapcsol, az Alfa hibridje stabilan vetődik kanyarról kanyarra.

A baloccói központba visszatérve a legendás tesztpályán is tehettünk egy pár gyors kört, ami alatt rendkívül szórakoztató volt biztonságos körülmények közt feszegetni a határokat. Az erejével egyértelműen a kínálat csúcsmodellje a plug-in hibrid változat – ha változtathatnánk valamit, akkor a benzinmotorja lehetne nagyobb 1,3 literesnél, de a 6,2 másodperces százra gyorsulása nem sok kívánnivalót hagy maga után.

300 lóerős plug-in hibridet egyre több márkánál találunk, de az Alfa Romeo megmutatta, hogyan kell ezt úgy csinálni, hogy a teljesítménye ne csak a katalógusban mutasson jól. A Tonale formájáért és stílusáért is lehet rajongani, főleg olyan részletek láttán, mint az ehhez a modellhez alkotott konnektoros kígyóembléma. Furcsa kimondani, de ezek után még azt is kíváncsian várjuk, hogy az elektromos autók közt mit villant majd az Alfa Romeo.

Ez is érdekelhet:

Megint frissült az Alfa Romeo Giulia és a Stelvio

LED-es fényszórók, takarékos dízelmotor és digitális óracsoport érkezett az Alfa Romeo másodjára frissített modelljeibe.

Képeken a nagy monzai Alfa Romeo-találkozó

Stílusosan ünnepelték a monzai pálya századik szülinapját az alfások.

Az Alfa Romeo Tonale vezetésében az a legizgalmasabb, hogy egy Alfa Romeo Tonalét vezetünk

Aki szereti az Alfát és az olasz autókat, a Tonalét is szeretni fogja. Aki nem, annak ez a kocsi is csak egy átlagos mai hibrid SUV.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában