Már nem akkora üzlet az autókereskedés.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Romlott tavaly a német autókereskedők bevételarányos jövedelmezősége elsősorban a dízeljárművek csökkenő népszerűsége és az új modellek típusengedélyének akadozó kiadása miatt. Ezt a könnyen emészthető nevű Zentralverband Deutsches Kraftfahrzeuggewerbe (ZDK), vagyis az ágazat szakmai képviseleti szervezete közölte.

Az ágazatban működő cégek értékesítési árbevétele 2,6 százalékkal 179 milliárd euróra emelkedett ugyan 2018-ban, bevételarányos nyereségük azonban 1,0 és 1,3 százalék között alakult, míg 2017-ben 1,5 százalék volt az átlag.

A ZDK elnöke, Jürgen Karpinski szerint

„a dízeltechnológia szűnni nem akaró hibáztatása”

és az új járművek WLTP emissziós mérési eljáráshoz kötött engedélyeztetésének a fennakadásai viselték meg igazán az autókereskedőket.

43 millió súlyosan szennyező dízeljármű van az EU-ban

Három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is nő a gázolajosok száma.

Az ágazat eredményességét a részben a kereskedők által viselendő környezetvédelmi járulék is megterhelte: mintegy 190 ezer Euro 5 besorolású használt dízelautó van készleten náluk. Ennél érdekesebb adat, hogy a ZDK kereskedők körében végzett felmérése szerint

dízelautókat újraértékesíteni csak 30 százalékos, esetenként annál magasabb árengedményekkel lehetséges.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Deutsches Kraftfahrzeuggewerbe, MTI)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Világelső megoldásokkal költözik be a Liverpool a magyar otthonokba

Russell, Hamilton vagy a hatodik győzelmére hajtó Antonelli? Szerinted ki nyer Barcelonában? Szavazz!

Videón Leclerc ijesztő barcelonai bukása: akkora volt a becsapódás, hogy az orvosi stábot is riasztani kellett

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
44% Igen
47% Nem
9% Már voltam idén külföldön nyaralni