Eddie Jordan a spanyolt okolja, hogy lemaradt a további világbajnoki címekről.

Sokszor előkerül a téma, miszerint képességei alapján Fernando Alonsónak a meglévő kettőnél több világbajnoki címet kellett volna nyernie Forma–1-es pályafutása során – ő maga szerint legalább ötszörös világbajnoknak kellene lennie. A korábbi F1-csapatfőnök Eddie Jordan is azt az álláspontot képviseli, hogy a spanyol több címre hivatott, ugyanakkor szerinte Alonso csakis magának köszönheti, hogy nem ért el (mindezidáig) többet:

„Őt hibáztatom, amiért nem nyert négy, hat vagy talán még nyolc világbajnok címet. Jobban kellett volna megválasztania a csapatait, de a harmincas éveiben Alonso inkább a pénz felé húzott. Most újra érti, hogy van egy csapat körülötte, ami képes jó autót adni alá, még ha a Red Bullokat nem is fogja legyőzni a szezon végén.”

Jordan egyébként biztos benne, hogy Alonso az RB dominanciája ellenére képes lesz idén futamokat nyerni, adott is egy tippet, hogyan jöhet ez össze: „én a helyében Sergio Pérezre utaznék, megnézném, hogyan tudnék a fejébe férkőzni”.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton: Sosem láttam még olyan autót, mint ez a Red Bull

Lewis Hamilton teljesen kivan a Red Bull fölénye miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.