A négyszeres világbajnok egy rekordjáról mondta ezt, amit 2013 óta senki sem, még Lewis Hamilton sem tudja nemhogy megdönteni, de utolérni sem – idén mondjuk még összejöhet neki.

Bár Hamilton az egyik F1-es rekordot állítja be/dönti meg a másik után, azért akad még olyam, aminél nem az ő neve szerepel. Ilyen például az egy szezonon belül zsinórban megnyeret futamok száma, ezt ugyanis (korábbi) nagy riválisa, Sebastian Vettel tartja (még), aki 2013-as idényben sorozatban kilenc futamon diadalmaskodott.

Amikor a Speedweek autós magazin felhívta erre a német figyelmét, ő csak annyit válaszolt, hogy

„Ez csak egy szám. De amikor kövér és kopasz leszek, akkor azért jó lesz ezt felidézni.”

Egyébként a teljes 2013-as szezont tekintve Vettel 19 versenyen 13-szor ért elsőként a célba, amivel Michael Schumacher (2004-es) rekordját állította be, és ezt még Hamilton is összehozhatja, amennyiben az idény hátralévő mindhárom futamát megnyeri.

Eközben...

Vettel: Hamilton mellett szeretnék versenyezni

El tudod képzelni, hogy 11 világbajnoki cím versenyezzen egy csapatban?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában