Ez pedig igenis nagy dolog egy olyan gyártótól, amelynek '93 óta az összes autója nagyjából ugyanúgy néz ki. A Nürburgringen bemutatott CC100 formáját a legendás DBR1-es versenyautó ihlette, de a brit mérnökök önmagukat meghazudtolva néhány egészen szokatlan megoldással is előálltak. A végeredmény tragédia is lehetett volna, a hűtőrácsnál például érzünk némi kényszeres változtatási szándékot a klasszikus forma megőrzése mellett (nem is lett szép), az autó hátulja pedig erős LaFerrari-utánérzés, de ez mind nem számít, hiszen a kocsi összességében gyönyörű lett.

A tanulmányautóba hatliteres V12-es motort szereltek, hatfokozatú félautomata váltóval, aminek köszönhetően nagyjából négy másodperc alatt gyorsul százra, végsebességét pedig elektronikusan korlátozták 290 km/h-ban. A CC100 alapján később várható egy sorozatgyártott modell érkezése is, aminél már várhatóan visszavesznek majd a különleges megoldásokból. Az áráról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy valahol 330 ezer és 1,4 millió font (115 és 500 millió forint) között lesz, de nekünk van egy olyan érzésünk, hogy ezért a pénzért a tanulmányautóhoz képest eggyel több szélvédőt és kettővel kevesebb hattyúszárnyas, lyukas ajtót kapunk majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés