Az Aston Martin ikonikus modellje a James Bond-filmekből ismert DB5, amiből elektromos hajtású változatot terveznek, és előbb annak utódját, a DB6-ost építették át.

1965-ben jelent meg, és a hetvenes évek elejéig gyártásban volt az Aston Martin DB6, amit a James Bond-filmek által népszerűvé tett DB5-ös utódjának szántak. A 4 literes, soros hathengeres motorja 286 lóerős teljesítményre volt képes, amivel akár 245 km/órával száguldhatott. Most pedig éppen ettől a fantasztikus motorjától szabadították meg.

David Beckham az egyik befektetője a silverstone-i Lunaz Designnak, ami azt tűzte ki céljának, hogy legendás brit modelleket alakít teljesen elektromos hajtásúvá.

A Bentley Continental és a Rolls-Royce Phantom után ezúttal az Aston Martin stílusos veteránját, a DB6-ost szemelték ki,

kezdésnek 3D-ben beszkennelték és a fémig lecsupaszították a karosszériát.

A tökéletesen felújított Aston Martin csodás idomai alá a Lunaz moduláris elektromos hajtáslánca került.

A teljesítményét nem árulták el, de kiemelték, hogy a DB6 megőrizte a klasszikus túrakocsis vezethetőségét. A vevője 80 és 120 kilowattórás akkumulátor közül választhat, amivel az elektromos Aston Martin 410 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel.

A kifogástalanul restaurált belső térben modern extrák is megjelenhetnek, vevő kérésére légkondicionálót, fedélzeti wifit és navigációs rendszert is beszerelnek. Az ára ennek megfelelően csillagászati, egymillió dollárt kérnek érte, és a Lunaz nem állt meg ennyinél: következőnek James Bond autóját, a DB5-ös Aston Martint építik át.

Ez is érdekelhet:

A klasszikus Range Rover is elektromos autó lett

Szentségtörés, de ha ez a jövő…

James Bond bőrébe bújhatsz az újra gyártásba került Aston Martin DB5-tel

A 007-es titkosügynök extrái is benne vannak, de éppen ezért nem lehet közútra vinni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés