A Vantage az Aston Martin belépőmodellje, amiben az AMG-től származó V8-as motor dolgozik, és már ehhez is szériafelszerelés volt az automata sebességváltó. Most azonban kijött belőle a kézi váltós kivitel, hét fokozattal.

2017-ben jelent meg az Aston Martin belépőmodellje, a Vantage új generációja, amit a Mercedes-AMG-től származó 4 literes biturbó V8-assal szereltek, 510 lóerőre és 685 Nm-re volt képes, és szériában adták hozzá a nyolcfokozatú automata sebességváltót. Ha mégis inkább szeretnél kuplungozni, akkor a most bemutatott változata lesz neked való.

A Vantage AMR kézi váltót kapott, hét fokozattal, ahol a kettes és hármas egy síkon helyezkedik el, vagyis gyorsabban lehet áthúzni a kart az egyikből a másikba.

A manuális kivitel ezzel együtt is egy kicsivel lassabb, mint az automata, 3,6 helyett kereken 4 másodperc alatt gyorsul százra,

amire azért nem lehet panaszkodni. A végsebessége ugyanúgy 314 km/óra.

Az automata váltó elhagyásával a Vantage AMR ugyanakkor 95 kilogrammal könnyebb is lett.

Limitált szériáról van szó, csak 200 darabot építenek belőle, amit eleinte csak négyféle színben lehet választani. Az utolsó 59 példány pedig még ezen belül is különkiadás lesz, a Vantage 59 sorozattal a 60 éve, 1959-ben aratott 24 órás Le Mans-i győzelemre emlékezik a gyártó.

Ez is érdekelhet:

Hoppá, jövőre az Aston Martin is indul a DTM-ben

A brit márka az AMG helyére érkezik a német túraautó-bajnokságba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve